hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Magyarországot szétszaggathatják a ragadozók”
A Hetek Közéleti Klub gazdaságpolitikai konferenciája

2009. 05. 01.
Bajnai a nagy fékező. Legalábbis így lehet összefoglalni neves magyar közgazdászok véleményét a Bajnai-csomagról, melynek egyik erénye – ha végrehajtják –, hogy fékezi az adóssághegy növekedését. A Hetek Közéleti Klub vendégei Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Kira Péter, a Leumi Bank Svájc vezető közgazdásza, Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezetője és Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója voltak. „A 21. század első évtizedének sajnálatos módon az a tanulsága, hogy hazánknak felzárkózás helyett leszakadás jutott osztályrészül nemcsak Nyugat-Európától, hanem még a visegrádi országoktól is" - fogalmazta meg alapvetésként Bokros Lajos, majd a kialakult helyzetet eltérően megközelítő és a közelgő EU-választásokra készülő pártok gazdaságpolitikai felfogását tette helyzetértékelésének kiindulópontjává.

Az MSZP nem is tehet mást, mint hogy elismeri és megkísérli kezelni a válságot, ha már az ő ténykedése hozta létre - vélekedett a közgazdász professzor, aki elsősorban a száznapos programok végrehajtásában látja a felelőtlen túlköltekezések elszabadulását. Mint mondja, már az Orbán-kormány idején beindultak az ígérgetések, de Medgyessy Péter valamennyit megfejelte a 13. havi nyugdíjjal, a 13. havi bérkifizetésekkel, az 50 százalékos közalkalmazotti béremeléssel és a lakáshitelek „nyakló nélküli" kamattámogatásával. Mivel mindezeket kizárólag kölcsönből, az államadósság növekedésének terhére lehetett megvalósítani, Bokros „jövőt felélő gazdaságpolitikának" nevezte el ezt a manőverezést. A szocialisták kormányai a válságnak néhány negatív következményével küzdenek csupán, miközben tagadják a reformok szükségességét, márpedig - így Bokros - azok elengedhetetlenek a kilábaláshoz.

„Orbán Viktor március 15-ei beszédében azt mondta, hogy nem válságot kell kezelni, hanem az országnak megújulásra van szüksége" - illusztrálta a közgazdász, miért tartja még a szocialistákénál is szocialistábbnak a Fidesz álláspontját. Megújulásra szerinte nem a válságkezelés helyett, hanem a mellett van szükség, és aki tagadja a válságkezelés szükségességét, az logikai alapon magát a válságot is megkér­dő­jelezi. Ez szintén felelőtlen gazdaságpolitika, sőt „megalapozatlan illúziókergetés", a „gyanútlan állampolgár elaltatása".

Húzd meg, ereszd meg!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!