hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Fidesz az MSZP koporsóját faragná
Versenyben az EP-mandátumokért

2009. 05. 01.
Május elsején a városligeti majálison indítja be az MSZP az európai parlamenti kampányát, másnap pedig a Fidesz teszi ugyanezt. A voksolás tétje több párt vezérkarában a létet is jelenti, hiszen mind az MDF-ben, mind az SZDSZ-ben legitimizációs kérdés az eredmény, bár az MSZP-ben is okozhat bonyodalmat egy brutális vereség.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a KDNP május 2-án tartja az európai parlamenti kampánynyitó nagygyűlését a Kós Károly sétányon, ahol Orbán Viktor pártelnök mellett Schmitt Pál EP-listavezető lesz az ünnepi szónok.

„A Fidesz vezetői tudatosan becsülik alá az EP-választáson várható eredményeiket, ezért mondják, hogy örülnek, ha annyi jelöltjük jut be, amennyi öt évvel ezelőtt, azaz 11 fő" - tudtuk meg egy a kampányban részvevő szakértőtől, aki szerint így a Fidesz tovább tudja azt az imázsát erősíteni, hogy az elmúlt években többségbe kerültek az MSZP-vel szemben. Egyébként a közepesen optimista várakozások szerint 13-14 befutóhelyre számítanak.

Veszélynek a Fidesz stratégái azt tartják, hogy az MSZP megmaradt szavazótábora, amelyet 10 százalékosra taksálnak, egy az egyben elmegy szavazni és az alacsony részvételi arány miatt a várakozásoknál jobb eredményt ér el a szocialista párt. Orbán Viktor pártelnök éppen ezért arra teszi a hangsúlyt, hogy belpolitikai jellegűvé transzformálják a voksolást abból a célból, hogy a Fidesz-tábort lehessen mozgósítani. Az egyszerű alapüzenet: a szavazás egy újabb szög lesz az MSZP koporsójában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!