hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A bűnözőnek van több joga vagy az áldozatnak?
Védd magad!

2009. 03. 20.
„Az állam feladata olyan környezetet teremteni, hogy az embereknek ne legyen kedvük bűnözni. De amíg ezt a biztonságérzetét nem tudják kielégíteni, addig minden állampolgárnak joga van saját magát védeni” – nyilatkozta lapunknak Szepessy Zsolt, Monok polgármestere (kis képünkön), az általa útjára bocsátott népszavazási kezdeményezés kapcsán.

 

Monok független polgármestere és Erdei Csaba ügyvéd azt szeretnék elérni, hogy ne büntessék meg azokat, akik önmaguk, más bántalmazott személyek vagy éppen vagyonuk védelmére kelnek, és esetleg ezzel megsebesítik, vagy megölik a támadót. A témának különös aktualitást ad, hogy érzékelhetően megnőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma. Idén két és fél hónap alatt több bank- és postarablás volt (23), mint tavaly egész évben (22) és az ATM automatákat is úgy viszik, mint a cukrot. Ami a személy elleni bűncselekményeket illeti, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló adatokból nem mutatható ki növekedés, ugyanakkor – ahogy múlt heti számunkban beszámoltunk róla – körülbelül ötszörösére nőtt a legálisan tartható önvédelmi fegyverek (főleg gázpisztolyok) eladásának száma. Vidéki rendőrökkel beszélgetve az is kiderül, hogy ők egyértelműen az erőszak növekedésére, és az egyes cselekmények eldurvulására számítanak. Azt mondják, ezt jelzi például, hogy megnőtt a hangtompítók iránti kereslet, vagyis a vevők már számítanak arra, hogy fegyverüket használni is fogják.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere is úgy véli, a különböző önvédelmi fegyverek eladásának növekedése jelzi, hogy a magyar emberek félnek. Bár szerinte egyelőre túlreagálja a társadalom a közbiztonság hiányát, azt elmondta, hogy „mint állampolgár, joggal elvárhatom az államtól, hogy ha reggel, délben, éjjel kimegyek az utcára, ne érjen támadás. Ha a gyerekemet elengedem valahová, akkor is joggal elvárhatom, hogy hazaérjen épségben és ne bántalmazzák, ne lopják el a mobiltelefonját, vagy ne erőszakolják meg. Amíg ezt a biztonságérzetét nem tudják kielégíteni az embereknek, addig minden állampolgárnak joga van saját magát védeni.” A polgármester szerint ezzel szemben ma a jogalkotók úgy gondolkodnak, hogy ha egy fiatal hölgyet megtámadnak az utcán és az felkap egy utcakövet, és fejbe vágja vele a támadót úgy, hogy az megsérül vagy meghal, a hölgyet meg fogják büntetni, mert túllépte az arányosságot, hiszen puszta kézzel kellett volna védekeznie.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!