hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Luxusgyilkosság
Budai villájukban végezte ki családját a csúcsmenedzser

2008. 10. 29.
Angliában tanult és szerzett elit diplomát, majd nemzetközi nagyvállalatok vezetőségében dolgozott az a budai férfi, akire félholtan találtak szombat hajnalban a nyomozók. Mellette volt halott felesége és kislánya: velük ő végzett.

P. Károlynak hazánk legnépszerűbb kapcsolattartó fórumán 375 ismerőse van.
Adatlapja szerint házas, 39 éves, és egy ismert multinacionális távközlési
vállalat alkalmazottja. Kissé vicces bejegyzése szerint amikor épp nem dolgozik,
akkor „izeg-mozog”, „eszik-iszik” és alszik. P. Károly neve egy
squash­partnerkereső szolgáltatás adatbázisában is szerepel, egyébként amatőr
versenyeken vesz részt, és 511. helyen áll az országos listán.

Egy fekete színű, sötétített üveges, körülbelül tizenötmilliós terepjáró fordul
be előttem a budai Csillagvölgy utcába. Hideg van és kissé fúj a szél, de
annyira azért nem, hogy elfújja a jobb oldalon levő kétemeletes ház elé
kihelyezett mécseseket. Szombat hajnalban ebbe a házba érkeztek meg a budapesti
rendőrség gyilkossági nyomozói, akiket két összeszurkált, vérben úszó tetem
látványa fogadott. A gyilkos P. Károly volt, az áldozat pedig felesége, Dóra és
hároméves kislányuk.

A British Open University és az üzleti élet legnagyobb presztízsű diplomája, két
információtechnológiai multicég, majd Európa egyik legismertebb
telekommunikációs vállalata: ezeken a helyeken fordult meg az elmúlt tíz évben
P. Károly. Két évvel ezelőtt még Bevált szakember a multicégnél szalagcímmel
hozták le az újságok: 2006. szeptember 11-én P. Károly marketingigazgatói
pozícióba lépett.

„Olyan szép emberek voltak” – mondja a hegyre felfelé menet az áldozatok egyik
szomszédja, miközben kisgyermekével sétál. A budai villák árnyékában és a
sokmilliós kocsik mellett elhaladva mondja a szinte hihetetlent: „Jól ismertem
őket, egy hónapja még közös szülinapunkat ünnepeltük Kareszék családjával. Alig
hiszem el, hogy ő tette” – mondja. Aztán a lejtőn lefelé tovább gondolkodik:
„más viszont biztos nem tudott volna bemenni abba a házba”.

„Egy jómódú embernek is lehet ugyanolyan súlyos depressziója, mint egy
szegényebbne – keresi az indokokat Bilkei Pál kriminál­pszichológus. Ez nem függ
attól, hogy mekkora kocsim vagy tévém van. Azt hallottam, a férfi napokkal az
eset előtt, minden előz­mény nélkül beadta felmondását, majd még a válasz
megérkezése előtt visszavonta: ez azt bizonyítja, hogy erős kedélyhullámzással
küszködött, azaz skizoid alkat volt.”

Egy bulvárlap információja szerint a család rendszeresen járt egy
székesfehérvári sámán asszonyhoz, a gyilkosságot megelőző napon is találkoztak
vele. Bilkei Pál kriminál­pszichológus szintén valószínűnek tartja egy szekta
esetleges érintettségét, és szerinte ezt támasztja alá az is, hogy ezoterikával
foglalkozó könyveket találtak a budai villában. Ezzel a szállal kapcsolatban
részleteket a rendőrség nem árult még el.

P. Károly életben van, de egyelőre kihallgathatatlan állapotban: miután
meggyilkolta családját, a saját nyelvét akarta kivágni egy törött üveggel. Mikor
látta, hogy ez nem sikerül, többször magába döfte a cserepet. Az orvosi kezelés
után beszélni már tud, de egyelőre – Bilkei Pál szerint – minden kérdésre
igennel válaszol. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne érte volna a férfit
valamilyen súlyos kudarcélmény egy-két hónapja. Mivel a munkahelyén valószínűleg
feltűnt volna egy munkatársnak, hogy valami nincs rendben, így biztos, hogy a
közelmúltban történt. Az ezoterikus kapcsolat is jellemzően menekülésként
jelenik meg ilyen esetekben” – mondja a szakember.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!