A kommunizmus alól felszabadult országokban mindig voltak megfigyelési
ügyek, melyekben felsejlettek a régi állambiztonsági operatív tisztek. Mi lehet
ennek az oka?
– Nem tudok olyan jelentősebb demokráciát, ahol ne lett volna nagyobb
nemzetbiztonsági, lehallgatási, megfigyelési botrány. Az igaz, hogy a kommunista
országokban van egy elbocsátott légió, ezért a probléma ott jelentősebb
mértékben jelentkezik.
Ön érti, mi zajlik most Magyarországon?
– Azt értem, hogy a pártok kihasználnak minden lehetőséget arra, hogy
információt szerezzenek. A szolgálatok is megragadnak minden eszközt – a
törvényes határmezsgyéken járva –, ami a rendelkezésükre áll, annak érdekében,
hogy minél jobban kiszolgálják hírekkel azokat, akiknek ehhez jelentős érdeke
fűződik.
Végighallgatva a Fidesz által nyilvánosságra hozott felvételeket, azok akár
úgy is értelmezhetőek, hogy van egy személy, akinek van egy cége, és lehet tőle
információkat beszerezni – még fontos emberekről is, mint például az NBH
vezetőiről. Ha őket meg merik figyelni, akkor mennyivel inkább a „kisembereket”?
– Önmagában nem bűncselekmény az, ha az NBH vezetőjéről valakik azt
tudakolják, járt-e Moszkvában. Igaz, az információszerzés módjára tekintettel
ugyanez természetesen lehet bűncselekmény is. Mint ismert, egy olyan cégről
beszélgetünk, amelynek munkatársai egykor nemzetbiztonsági területen dolgoztak.
Ha egyértelműen kiderül az, hogy államtitkok megszerzésére próbálnak valakit
rávenni – nem állítom, hogy itt erről van szó –, akkor az már lehet
államtitoksértés előkészülete, mert súlyosabb esetekben az is bűncselekmény.
Normális, hogy vannak ilyen magáncégek?
– A világon mindenütt vannak ilyenek. A gazdasági és politikai információk
sokat érnek. A gond az lehet, hogy aki szigorúan a törvényi keretek között
marad, az valószínűleg nem tudja teljesíteni a megrendelő hírigényeit.
Elméletileg legálisan csak nagyon kevés információt lehet egy másik emberről
megtudni. Szigorúan véve bizonyos esetekben még az újságírói tevékenység is
súrolja a jogosulatlan adatkezelés határait. Ha ebbe belegondolunk, akkor
semmiféle ilyen legális hírszerző tevékenységet nem lehetne folytatni.
Eddigi ismereteink szerint történt bűncselekmény a mostani ügyben?
– Ha igaz, hogy kémprogramot telepítettek egy állami szerverre, akkor
elképzelhetetlen, hogy ez államtitoksértés nélkül megvalósuljon.
Rendőrtábornokok és volt nemzetbiztonsági vezetők rendre igazgatósági
posztokon tűnnek fel egy sor cégben. Mit tudhatnak ezek az emberek, hogy ennyire
kapósak?
– Nagyon sok bűncselekményt követnek el bankban. Nem vonom kétségbe, hogy a
biztonsági szakmában hosszú időt eltöltött rendőrök és nemzetbiztonságiak
rendelkeznek olyan szaktudással, hogy mire kell figyelni, mi a veszélyes, milyen
ellenérdekelt akciók lehetnek. Egy magánnyomozó tulajdonképpen az ügyfél jogait
gyakorolja, csak képes az adatok között szelektálni, és ismeri a legális
információs forrásokat.
A rendőrségi és a nemzetbiztonsági szférát ismerve, ön el tudja képzelni,
hogy kialakulhattak Magyarországon olyan „magánnyomozói” csoportok, akik magukat
törvényfelettinek érezve abszolút visszaéltek információkkal?
– Nagyon sok olyan csoport van ma Magyarországon, amely a törvény felett
érzi magát – részben joggal. Maradjunk a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Ha a
nemzetbiztonsági szolgálat tagja jogellenes tevékenységre kap megbízást, és az
nem nyilvánvalóan bűncselekmény, akkor neki jogellenes tevékenységet kell
végeznie. Valóban a törvények felett állnak. Ugyanez értelemszerűen a
rendőrségre is vonatkozik.
Igen, de ezt úgymond legálisnak érzi. Én viszont arra gondolok, hogy ez az
attitűd a magánszférában is kialakulhat-e.
– Természetesen. Egyes cégek összefonódhatnak a nemzetbiztonsági
szolgálatokkal vagy a rendőrséggel, és ennek – bár senkit nem akarok vádolni, de
– ez a magatartás lehet a vége.
Hol a határa az üzleti hírszerzésnek? Hol a kontroll? Ki ellenőrzi őket?
– Az üzleti hírszerzésnek vannak jogi és etikai korlátai, de sajnos az
etikai korlátok elég képlékenyek Magyarországon. Mint említettem, ha a törvényt
szigorúan betartanák, akkor gyakorlatilag alig volna mozgástere az ilyen
cégeknek. Nem lehet például titokban információt gyűjteni, mert ez a
nemzetbiztonsági és rendvédelmi szolgálatok monopóliuma, ezért csak legálisan
megszerezhető adatokat rendszerezhetnének. Nem gondolom, hogy az ellenőrző
szervek, az NBH, az ügyészség és a rendőrség ne végeznék a munkájukat, de
mindenre nem terjedhet ki a figyelmük. Ezek a botrányok mutatják, hogy adott
esetben elég hosszú ideig és kiterjedten működhetnek olyan tevékenységi körrel
emberek és szervezetek, ami már megengedhetetlen.
A Fidesz azt állítja, törvénytelenül figyelték meg legalább két országgyűlési
képviselőjét, Demeter és Kövér urakat. A szocialisták azzal védik a
Nemzetbiztonsági Hivatal munkáját, hogy nem őket figyelték meg, hanem a másik,
általuk bűncselekménnyel gyanúsított személyt, akit felhívtak ezek a
politikusok. Kinek van igaza?
– Az országgyűlési képviselőket meg szabad figyelni a rendőrségnek és a
nemzetbiztonsági szolgálatnak. Néhány garanciális szabály van csak. Ha például
nem a védelem keretében történik, akkor a nemzetbiztonsági bizottságot az
Országgyűlésben tájékoztatni kell erről, ugyanakkor a képviselőt nem. A bökkenő
az, hogy a Fidesz hónapok óta nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság
munkájában. Egyébként a lehallgatást elrendelő iratokból egyértelműen kiderül,
hogy kinek van igaza, ha azt nyilvánosságra hoznák, akkor lehetne erre a
kérdésre válaszolni.
Ön szerint mennyire ellenőrizhető a magyar nemzetbiztonsági rendszer?
– Az véleményem szerint alapvetően diszfunkcionális. Egy demokráciában a
nemzetbiztonsági rendszernek úgy kellene felépülnie, mint egy hálózatnak: ahol
valami megrezdül, akkor azt jelzik felfelé. Nem úgy, ahogy ma törvényesen van: a
miniszter mondja meg, hogy mivel foglalkozzanak. Egyébként is úgy gondolom, hogy
nincs szükség négy titkosszolgálatra. Hollandiában a titkosszolgálat létszáma
harmada a magyarénak, pedig a bevándorlás miatt forróbb körülmények között
dolgoznak.
2008. 10. 03. (XII/40)
