hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Már a nyugdíjasok között is a Fidesz vezet

2008. 04. 02.
A rendszerváltás óta egyetlen pártnak sem volt akkora rokonszenvtábora, mint jelenleg a Fidesznek, amely a választókorú népességben 39 százalékon áll, a biztos pártválasztók körében pedig 67 százalékon - a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint.

A március közepi felmérés alapján az MSZP nem annyira támogatókat veszített
(a lakosság egészén belül 16 százalékon áll, a múlt havinál csak egy
százalékponttal alacsonyabban), sokkal inkább táborának önbizalma és választási
kedve csappant meg: így a biztos pártválasztók körében 24 százalékot tudhat maga
mögött. A Fidesz ez utóbbi csoporton belül is erősödött – az aktív és
elkötelezett választók 67 százaléka rájuk voksolna. Az MDF és az SZDSZ egyaránt
az 5 százalékos küszöb alatt található.

A Fidesz támogatottsága 2006 nyarától került 30 százalék fölé. Tavaly már a
szavazásra jogosultak átlagosan 33 százalékára számíthatott, most pedig 39
százalékra. Ez azt jelenti, hogy a Fidesszel szimpatizálók száma jelenleg
meghaladja a 3 milliót. Az ellenzéki párt táborának derékhadát azok adják, akik
a parlamenti választáson is rájuk voksoltak, a 2006-ban rájuk szavazók
kilenctizedét megtartották. Továbbra sem jellemző, hogy egykori szocialisták
átpártoltak volna, bár jelenleg az ilyen szavazók száma nagyjából 250 ezer. Az
MSZP-t a választásra jogosultak 16 százaléka támogatja, ami nagyjából megfelel a
tavaly ősz óta tartó szintnek. Egyedül a 60 év felettiek körében szenvedett
érzékeny veszteségeket a párt, a rendszerint 30 százalékot közelítő
támogatottság 22 százalékosra apadt. Régi sztereotípia lett ezáltal a múlté,
most már az idősek körében is egyértelmű a Fidesz fölénye, itt 32 százalékon
áll. (MTI)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!