hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyurcsány új politikát hirdet, Orbán mozgósít
Hitelességi szempontokból átalakulhat a kormány

2008. 02. 13.
A Hetek információi szerint két hét múlva Gyurcsány Ferenc „új politikát” hirdet, bár az még nem dőlt el, hogy ez együtt jár-e személycserékkel a kormányban. Eközben Orbán Viktor – aki ugyancsak évértékelésre készül – kiadta a jelszót: „Három igennel nagyot spórolhatsz!”

Tovább fokozta a kormánypárti aggodalmakat a legutóbbi időközi választás
Újbudán, hiszen ha összeadjuk a bal- és jobboldali jelöltek által elért
eredményeket, akkor húsz százalék áll szemben nyolcvan százalékkal. Az MSZP
vezérkarában már hónapok óta törték a fejüket, hogy mit kezdjenek a tartós
népszerűtlenséggel, illetve a Fidesz népszavazási kampányával. Az eredmények és
a közelgő népszavazás úgy tűnik, „serkentőleg hat az agyakra”.

Bár a bejelentések konkrétumain még dolgoznak, annyi biztos, hogy a
miniszterelnök a nagy, mindent felforgató víziók helyett több apróbb lépést
jelent be, illetve eddigi eredményekről számol be. Forrásaink szerint Gyurcsány
Ferencnek több szocialista vezető is azt ajánlotta, hogy ne legyen pontokba
szedett, a korábbi csomagokhoz hasonló üzenet (Száz lépés, Negyvennyolc pont és
Hét fejezet a köztisztaság megteremtéséhez), sem jól hangzó ígéretgyűjtemény,
hanem visszafogott, stílusváltást mutató, rövid államférfiúi beszéd.

Az MSZP egyik meghatározó vezetője úgy fogalmazott lapunknak, hogy a hétköznapi
életet jobbító javaslatokkal szándékoznak inkább foglalkozni a nagy eszmei viták
helyett, kerülve a felesleges konfliktusokat, mintegy lezárva a kormányzás
eddigi szakaszát. „A szociális és az oktatási területre, illetve a munka
világára igyekszünk fókuszálni” – tette hozzá forrásunk.

A szocialisták között azonban kérdéses, hogy – szerintük az őszödi beszéd óta –
a hitelességi gondokkal küszködő Gyurcsány Ferenctől és kormányától elfogadja-e
a társadalom az új stílust, illetve, hogy ennek hitelessége érdekében nem
lenne-e szükség a kormány átalakítására. Bár konkrétumokról egy politikus sem
beszélt lapunknak, többen elképzelhetőnek tartották, hogy még a népszavazás
előtt sor kerül ilyen lépésre. Mások szerint ugyanez kizárt.

„Az MSZP politikusainak egy jelentős része és értelmiségi holdudvara rezignált,
beletörődő, mindenki a vereségre készül. Ebben a helyzetben, még ha nem is
sikerül eredményt elérni, legalább meg kell próbálni valamit tenni” –
magyarázták lapunknak többen is.

Míg a kormányoldal „erőlködik” a közhangulat megváltoztatásán, és sajátjaik
felrázásán, addig Orbán Viktor jóval nagyobb pezsgést és aktivitást vinne a
Fidesz életébe. A pártelnök hétfőn tartott eligazítást a Polgárok Házában a
Fidesz választókerületi elnökeinek. A Népszabadság úgy tudja, hogy Orbán szerint
a népszavazásról szóló vita tartalmi részét a Fidesz már megnyerte, most az
érvelés helyett a mozgósításra kell koncentrálni. Ehhez nyilvános vitákra van
szükség, a pártelnök azt kérte, hogy helyi szinten is minél több „pezsgést”
vigyenek a kampányba a területi vezetők.

Orbán szerint már akkor meglesz a győzelem, ha sikerül az összes
Fidesz-szimpatizánst mozgósítani. Úgy számolt, hogy valamivel több, mint
kétmillió emberrel már meg lehet nyerni a népszavazást. Attól tart azonban, hogy
a fideszesek közel harmada inaktív, őket még meg kell győzni, hogy tényleg
szavazzanak. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az MSZP-ből kiábrándult szavazók
voksaira is szükség lehet, így őket is győzködni kell.

Fontosnak nevezte, hogy a kampányból kiderüljön, a népszavazás nem Orbán Viktor
vagy a Fidesz hatalmi harcáról, hanem a kormány megbüntetéséről szól. Így a
hamarosan beinduló kampány fontos üzenete lesz, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott.
„Hazudni nem szabad” – lesz majd hallható a Hír TV és az Echo TV hirdetéseiben.
A kampány másik fontos szlogenje a „Három igennel nagyot spórolhatsz!” lesz.

Az orbanviktor.hu szerint egyébként egy
hét múlva – tehát Gyurcsány Ferenc előtt – szerdán Orbán Viktor is évértékelő
beszédet tart a SYMA csarnokban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!