hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kármentésre készülnek a szocik

2008. 01. 16.
„Hideg kampány” a kulcskifejezése a népszavazással kapcsolatos szocialista stratégiának, ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a Fidesz által kormánybuktatóként definiált voksolás ne legyen túlfűtött. Eközben a jelenleg százezres táborral rendelkező liberálisok a vélhetően öt-hatszázezernyi nemmel voksolóra „hajtanak rá”.

A tavaszra várt, Orbán Viktor által másfél évvel ezelőtt meghirdetett
népszavazás kapcsán a legtöbb politikai vezető és pártstratéga a Fidesz
nyilvánvaló győzelmét várja. A belső elemzések szerint az ellenzéki pártnak
sikerül jóval kétmillió feletti (legalább 2,3, de akár 2,5 millió)
kormányellenes szavazatot hoznia. A várakozások szerint a Fidesz kérdéseire
nemmel – tehát a neoliberálisnak számító kormányzati intézkedésekkel
szimpatizáló – szavazók öt-hatszázezren, a legjobb esetben nyolcszázezren
lehetnek majd.

Az MSZP számára a gondot többek között az jelenti, hogy a saját táborának egy
jelentős része sem szimpatizál a liberális kormányzati intézkedésekkel (vizit-,
ápolási és tandíj). Ha a szocialisták teljes erővel kampányolnának a „nemek”
mellett, azzal nem csak megosztanák saját táborukat, hanem további elidegenítő
hatás érné a „sajátjaik” antiliberális részét. Másrészt, ha az MSZP teljes
súlyával részt vesz a politikai küzdelemben, akkor az Orbán Viktor által amúgy
is kormánybuktatónak szánt szavazás tétjét még inkább „megemeli”.

Nem csoda, hogy amikor Nyakó Istvánt, a párt szóvivőjét kérdeztük a
stratégiájukról, nyilatkozatából csak azt sikerült kihámoznunk, hogy elsősorban
nem az érzelmekre kívánnak majd hatni, „ugyanis Magyarország jelene és jövője
nem csupán érzelmi kérdés. Az MSZP-nek kormányzati tényezőként nemcsak a
népszerűségével kapcsolatban van felelőssége, hanem az ország jelenével és
jövőjével kapcsolatban.” Mint a szóvivő elmondta: a választási kampány konkrét
menetrendjét az MSZP még nem készítette el.

Egy, a stratégia kidolgozásában részt vevő baloldali szakértő úgy fogalmazott
lapunknak, hogy „úgy kampányolunk majd, hogy ne legyünk fenn a pályán; amennyire
lehet, ne legyen túlzott tétje a szavazásnak. Ha vesztünk is, már előre készen
van a kármentés.”

„A hideg kampány azt jelenti, hogy igyekezzük a helyzetet úgy bemutatni, hogy
valójában nem arról szól a népszavazás, ami miatt meghirdették, így nem a
vizitdíjról, sem a kórházi napidíjról vagy éppen a tandíjról, hanem a Fidesz
nyers politikai akciójáról. A gond az, hogy már a Fidesz is a népszavazásnál
tágabb értelemben, kormányváltási lehetőségként pozícionálta a kezdeményezést.
Mi van, ha az emberek a Gyurcsány Ferenccel szembeni kritikájukat és
ellenérzésüket most akarják kifejezni?” – aggodalmaskodott az MSZP egyik
vezetője, aki szerint éppen ezért fontos, hogy 2008 első hónapjaiban a kormány
„vödörrel hordja a jeget” a rázós politikai ügyekre, minden felesleges
konfrontációt kerüljenek, és konszolidálják a közéletet. Többek között ezért is
„vonulnak le a pályáról” – az átlagembereket irritáló, de racionálisan
megindokolható – kormánynegyed-beruházás esetében, és halasztják el az
építkezést.

Mivel a választók közötti liberális–antiliberális törésvonal nem csupán a
kormánypártok és az ellenzék között húzódik (hiszen az MSZP szavazótáborának
jelentős része sem szimpatizál a liberalizmussal), így kézenfekvőnek tűnik, hogy
a szocialisták a „politikai térfelet” átengedik a vegytisztán szabadelvű
SZDSZ-nek.

Horn Gábor, a párt ügyvivője a Heteknek kifejtette: „Meggyőzhetőek az emberek
arról, hogy mind a három a népszavazás által érintett kérdés reformértékű
kérdés, és egyik sem az egész reformfolyamatot érintő, de jelzésértékű
reformlépések, az öngondoskodás meghatározó elemei, amellyel az ember
tulajdonképp egy szolgáltatást rendel. Ha pedig öngondoskodás, akkor minden
ember szabadon dönthet a kérdésben, ezért kampányolni fogunk a »nem« mellett.”

A liberális politikus fontosnak tartja azt a felmérésüket, miszerint jelenleg is
az emberek több mint 70 százaléka elégedetlen az egészségügyi ellátással, és
változtatásokat akar. „A párt jelenlegi bázisánál szélesebb körhöz tudunk
szólni. A gondolkodó, az ügyek iránt érdeklődő, a változásokban hívő embereket
meg lehet szólítani a kampányunkkal” – tette hozzá a politikus.

Bár beszéltünk olyan koalíciós politikussal, aki szerint nem biztos, hogy
kedvező ez a feladatmegosztás, miszerint a „reformpártiak” a szabad demokraták,
a taktikai okokból csöndben maradó „maradiak” pedig a szocialisták. Ráadásul az
egész helyzet olyan, mint a vödörből halászás: a liberálisok a szocialista tábor
szabadelvűbb részéből próbálnak építkezni, miközben új társadalmi rétegeket
egyik párt sem képes megszólítani.

Tarlós ellene van az óriásplakátoknak

„Borsodban kezdem az idei népszavazási kampányt, egy nagyobb támogatást
remélek” – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, a Fidesz népszavazási
kampányának politikai vezetője. „Már a tavalyi körutamon fokozódó érdeklődést
tapasztaltam, olyan, főleg a baloldalinak mondott városokban, mint például Ózd
vagy Dunaújváros. A kormány hamis propagandájával szemben az emberek a saját
bőrükön érzik a várólistákat, vagy amikor úgy varrják össze a sebeiket, hogy nem
kapnak érzéstelenítést” – érzékeltette sikerei okát a politikus.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!