hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2008. 01. 16.
Anthraxnak látszó por képviselőknek Lapzártánkig összesen 22 MSZP-s országgyűlési képviselő kapott (emberi egészségre amúgy ártalmatlan) fehér port tartalmazó borítékot, az ügyben már a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz. Felmentés az AIDS-botrányban Első fokon felmentette a bíróság K. Zoltánt, akit azzal vádoltak, hogy szándékosan fertőzte meg egykori kedveseit. A bíró szerint a két hölgy, Judit és Gabriella féltékenységből jelentette fel a férfit – írja a Blikk. Botrány az OVB ülésén Több tucat népszavazási kezdeményezést utasított el kedd esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), miután legtöbbjüket komolytalannak minősítette. Az ülést egyszer a kormányőröknek is meg kellett szakítaniuk, mert a nézőközönség „akasztást” emlegetett. Bíróverés a Pest Megyei Bíróságon Bírákat és egy ügyvédet bántalmazott egy polgári peres tárgyaláson az ügyfél a Pest Megyei Bíróságon kedden, a férfit a rendőrség őrizetbe vette.Tóth Károly visszavonul Tóth Károly szocialista politikus a fiatalabbaknak szeretné átadni a terepet, ezért nem indul a képviselőségért 2010-ben. A fő indoka, hogy a közéletben eluralkodott a gyűlölet.Értékeli az évet a békét remélő GyurcsányA tavaszi ülésszak első napján az Országgyűlésben tartja évértékelőjét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A politikus blogjában arról írt, hogy abban bízik: az idei esztendő kevésbé lesz viharos és feszült, mint a 2007-es.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!