Fotó: Somorjai László
Az SZDSZ a legutóbbi két választáson is az egészségügy rendbetételét tartotta
a legfontosabb kampánytémájának, ennek következtében 2006-ban e párt irányítása
alá került az Egészségügyi Minisztérium. Molnár Lajos miniszter vezetésével a
tárca egy neves közgazdászok (Antal László, Mihályi Péter, Bauer Tamás és
Csillag István) által létrehozott bizottsággal kidolgozta az egészségügy
finanszírozásának reformtervét, melynek a vízióját a holland több-biztosítós
rendszer jelentette. Ennek a koncepciónak az a lényege, hogy az állam által
szigorúan szabályozott piacon magánbiztosítók végzik az egészségügyi ellátások
finanszírozását. Az állampolgároknak egy általuk szabadon választott
biztosítóval kötelező szerződni úgy, hogy a szerződési árat az állam maximálja
(a biztosító ettől lefelé persze eltérhet). A rendszer nagyon leegyszerűsítve a
kötelező gépjármű-biztosításhoz hasonlít.
„Az SZDSZ-nek ezzel meg lett volna a 2009-es európai parlamenti választási
kampánya, hiszen ebben az évben már a biztosítók látványos kampányt kezdtek
volna a biztosítottakért. Viszont a témát már oly mértékben magunkra húztuk,
hogy arc- és hitelvesztés nélkül nem volt hova hátrálnunk” – vélekedett az SZDSZ
egyik prominense.
Időközben több szakmai csoport is éles kritikát fogalmazott meg a
több-biztosítós rendszerrel kapcsolatban. A szabad demokrata koncepciónak –
melyet a kádárista, etatista rendszertől való ellépésnek értékeltek a
liberálisok – leginkább az okozott károkat, hogy az amúgy piacpárti közgazdászok
is alapjaiban bírálták a több-biztosítós rendszert. Többek között Gilly Gyula,
aki az Orbán-kormány diákhitelrendszerének a kidolgozója volt és Gaál Péter, a
Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának vezető szakértője. (Gaál
Angliában doktorált a Londoni Egyetem Népegészségügyi Iskolájának
egészségügy-kutatási tanszékén, míg Gilly ugyanitt folytatott egészségügyi
menedzsment tanulmányokat, és egyebek mellett négy évig a Világbank
programigazgatója volt, tehát nem férnek bele a posztszocialista skatulyába.
Gilly Gyula dolgozta ki a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal alternatív
reformtervezetét, amely csak egy állami egészségbiztosítóval számol, és
megkülönböztetés nélkül szerződne a magán- és önkormányzati tulajdonban lévő
egészségügyi szolgáltatókkal. Ezt a verziót a Fidesz is átvette.)
A kritikusok szerint a nemzetközi tudományos kutatások alapján nagyon sok
egészségügyi szakközgazdász vitatja a versengő több-biztosítós rendszer
értelmét. Hiszen olyan problémákat generál, mint a kockázatszelekció, az
alulkezelés, mivel ugyan az üzleti biztosítások kiválóan alkalmasak számos
kockázat (például gépjármű vagy utazás) kezelésére, de alkalmatlanok az
egészségügyiek kezelésére. Nem lehet üzleti mechanizmusú biztosítást számítani
például fennálló krónikus megbetegedésekre, mert ez olyan lenne, mintha „egy
összetört autóra” kötnének biztosítást.
Az MSZP szakpolitikusai is átvették a szakmai kritikákat, és tavaly év végén már
a szocialisták (állítólag maga Gyurcsány Ferenc is) kitáncoltak a vegytiszta
több-biztosítós rendszer támogatása mögül. Molnár Lajos erre hivatkozva adta be
lemondását, bár kormányzati forrásaink szerint a miniszterelnök amúgy is
elégedetlen volt a politikus konfliktusgerjesztő stílusával, illetve kételyek
merültek fel a miniszter és stábja menedzseri tudása kapcsán.
A liberálisok ettől függetlenül kitartottak a reform mellett. Az elmúlt egy
évben az SZDSZ – többször is a kilépéssel fenyegetve – végül elérte, hogy a
kormány hozzányúljon a finanszírozáshoz, és beengedje magántőkét. A MSZP és az
SZDSZ végül abban maradt, hogy pénztárakra bontják az Országos Egészségügyi
Pénztárt, melyekbe 51 százalék állami tulajdon mellett 49 százalékban a
magántőke is beszállhat. Az MSZP egészségügyi szakpolitikusai minden
igyekezettel azon voltak, hogy ezek a pénztárak még véletlenül se működhessenek
kvázi magánbiztosítóként, ezért különféle szabályokkal (a menedzsmentjogok
állami kézben tartása, a díjtételszámítások parlament alá rendelése) igyekeztek
a pénztárak „kezét megkötni”.
A múlt héten végül mindkét koalíciós párt engedett, és megállapodtak a
véglegesnek tűnő verzióban. Sikerült elérniük a szocialistáknak, hogy megkössék
a magánbefektetők kezét az igazgatóságban: a pénztáraknál az igazgatóság elnökét
a többségi tulajdonos, azaz az állam jelölhetné, míg a kisebbségi tulajdonos a
vezérigazgatót. A törvénytervezetben az áll, hogy a pénztárakból a
fejkvótabevétel két százalékát vehetik ki osztalékként a tulajdonosok. Az MSZP
ezzel szemben azt szerette volna, hogy a teljes bevétel 1,5 százalékát vehessék
ki. A végső megállapodás szerint maradt a két százalék, ám az a teljes bevételre
vonatkozik. A Hírszerző portál információi még a legvitatottabb kérdésben, a
fejkvótaszámítás módjában is született megállapodás.
A egyezség nemcsak szakmai, hanem politikai fordulatot is hozott a koalícióban,
hiszen már többen attól tartottak, hogy a koalíciós vita akár a miniszterelnök
és Kóka János szabad demokrata pártelnök székébe is kerülhet. „Ha december 17-én
elfogadja a parlament az egyezséget, akkor a miniszterelnök újra időt nyer. Ha
nem történik valamilyen váratlan esemény, akkor 2009-ig, az európai parlamenti
választásokig biztosnak tűnik a pozíciója” – vélekedett a Heteknek egy
szocialista politikus.
2007. 12. 07. (XI/49)
