hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kilövési engedély Kókára?
A rettegés foka: beleragad-e az SZDSZ az egyszázalékos párt imidzsébe

2007. 11. 21.
„Tapasztalható, hogy Kóka János esetében még a szocialisták is kiadták a »kilövési« engedélyt, ami az SZDSZ számára aggasztó jelenség, a sajtóviszonyokról is görbe tükör” – vélekedett lapunknak egy szabad demokrata vezető, aki történetesen nem is számít a pártelnök támogatói köréhez. Bár az SZDSZ-ben egyre többször elhangzik a koalícióból való kilépés ötlete, mint legutóbb a párt országos tanácsának ülésén, mégis inkább a tanácstalanság a jellemző a liberális pártra.

Ahhoz képest, hogy hónapokkal ezelőtt még Kóka János számított a baloldali
sajtó egyik kedvencének, ma már véletlenül sem ír a pártelnökről egyetlen lap
egy jó szót sem. Sőt, az elmúlt hetekben minden napra jutott vele kapcsolatban
egy negatív cikk, hol a házépítése, a vasúti reform vagy éppen a pártvezetői
tevékenysége miatt. Legutóbb Deutsch-Für Tamás fideszes képviselő, Orbán Viktor
kabinetvezetője Kóka épülő Normafa úti házához vonulva követelte, hogy a
miniszterelnök azonnal vizsgáltassa ki a villa építésének körülményeit, mivel a
héten egy alvállalkozónál feketemunkásokat találtak a munkaügyi ellenőrök.

Liberális körökben még Kóka János heves kritikusai is azt tartják aggasztónak,
hogy a Gyurcsány Ferenc által felfedezett politikus ellen – ahogy egy szabad
demokrata vezető fogalmazott – „az MSZP-vezérkarban kiadták a kilövési
engedélyt”.

Nem csoda, hogy a párt országos tanácsának legutóbbi ülésén a pártelnök a
koalícióból való kilépés gondolatával is eljátszott, bár a nyilvánosság előtt
erről nem beszélt. Forrásaink szerint Kóka felsorolta azokat a területeket, ahol
„szembe jönnek” a szocialisták, és a megegyezés lehetősége nagyon nehéznek
tűnik: így például az egészségügyi reform, az ügynökügyek, a vasúti reform és az
adókérdések. (Az MSZP valószínűleg módosító indítványokkal teljesen „átalakítja”
a parlament előtt fekvő egészségügyi reformjavaslatot, ami a liberálisok szerint
a koalíció felbomlását jelentheti.)

Állítólag Kóka előtte arról is beszélt, hogy a kormányon belül érdemi és
lényeges információkat nem kap meg – ami azért is furcsa, mivel tagja annak a
belső, szűk körű kormánykabinetnek, melyben az érdemi kérdések eldőlnek.
(Kormányzati forrásaink szerint az „információhiány” oka egészen egyszerűen az,
hogy a legutóbbi két kabinetülésre nem ment el a pártelnök-miniszter.) Az ülésen
felmerült az a kérdés is, hogy az SZDSZ-nek érdemes-e a koalícióban maradnia,
hiszen nincs hova hátrálnia.

Kóka az ülést követő sajtótájékoztatóján már más hangsúlyokkal beszélt ezekről a
dilemmákról, a két kormánypárt közötti ütközések okát csak az MSZP-ben látta,
ugyanis szerinte a feszültségek nem koalíciós jellegűek, hanem az MSZP belső
megosztottságáról van szó.

„A gond az, hogy mind az MSZP-ben, mind az SZDSZ-ben vezetési válság van, és a
két problémát nehéz egyszerre megoldani, miközben a két párt jövője szorosan
összefügg” – fogalmazott lapunknak egy liberális vezető. Állítása szerint Kóka
Jánosnak és az őt támogató Horn Gábornak, valamint Magyar Bálintnak több rossz
döntés miatt megrendült a párton belüli támogatottsága. Erre jön az, hogy a
szocialisták mindenhol azt terjesztik, hogy Kóka tulajdonképpen megbukott. „Béna
kacsa”, mivel politikáját, ötleteit már nem képes végigvinni nemhogy a
koalícióban, de még saját pártjában sem. Példa erre az a három költségvetési
javaslat, amit a közelmúltban jelentett be a pártelnök, majd szocialista és
liberális tiltakozások miatt visszavont.

A párton belüli rossz hangulat oka, hogy sokan tartanak attól, hogy ha hónapokig
tart az agónia, a drámaian rossz közvélemény-kutatási adatok szerinti
„egyszázalékos párt imidzse” ráég az SZDSZ-re. Állítólag az elmúlt hónapokban a
párton belül többségbe került Fodor-szárny több tagja azt szorgalmazza, hogy
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter vegye át a párt vezetését. Egyes
információk szerint erre szocialista vezetők is kérték a minisztert.

Fodor Gábor párton belüli tevékenységéről azt sikerült megtudnunk, hogy a
politikus általában igyekszik a hangulatok lecsillapítására, az említett
tanácsülésen is a legfontosabb célnak a költségvetési szigor és egyensúly
megőrzését, azaz a koalíció fenntartását nevezte. Fodor Gáborhoz közelálló
politikusok elmondása szerint a miniszter elégedett a jelenlegi posztjával, és
arra törekszik, hogy környezetvédelmi miniszterként tovább „építse magát”.

Az említett ülésen Bőhm András azt javasolta, hogy az SZDSZ januárban hívjon
össze rendkívüli országos küldöttgyűlést, ahol a koalícióban maradásról
döntenek. Úgy tudjuk, hogy ezt a javaslatot a héten ülésező ügyvivő testület nem
vette a napirendjére.

Boldog születésnap?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!