hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 12. 05.
Tarolna a Fidesz, kibukna az SZDSZ és az MDFA Fidesz kétharmados többséget szerezne, ha most vasárnap lennének a parlamenti választások – olvasható a Tárki közvélemény-kutatásában. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 23 százalék. A Tárki novemberi pártpreferencia-kutatásai szerint csak a két nagy párt jutna be a parlamentbe. A biztos szavazó pártválasztók négy százaléka adná voksát az SZDSZ-re, két százaléka pedig az MDF-re. Darálás a koalícióban? Az egészségügyi bizottság leszavazta az MSZP-s Tóth Károly indítványát, melyben a Fidesz által támadott vizit- és ápolási díjat törölte volna el. Ellenben a költségvetési bizottság megszavazta a szocialista renegát felvetését. Egyébként az egészségügyi bizottság mintegy száz olyan módosító indítványra bólintott rá, amelyeket a kormány nem támogatott. A szavazásdömpingben, úgy tűnik, a szocialisták ledarálják a kormány egészségügyi elképzeléseit.

Eörsi mellett Gusztos is lemond

Teljes tisztújítás lesz várhatóan hétfőn az SZDSZ frakcióülésén, Eörsi
Mátyás frakcióvezető mellett Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes is lemond
tisztségéről. Eörsi Mátyás még áprilisban állapodott meg Kóka János pártelnökkel
arról, hogy abban az esetben, ha lemond a miniszteri posztról, átadja neki a
liberális képviselőcsoport vezetését. A frakcióvezető mellett azonban helyettese
is lemond tisztségéről, így erre a posztra is új választás lesz hétfőn.



Simicskó levelét megírta

Levélben kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől Simicskó István, az
Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának kereszténydemokrata elnöke, hogy ne
nevezze ki Laborc Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának, mert
a KGB egyetemén tanult, és kinevezése emiatt nemzetközi bonyodalmat okozna.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!