hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olykor meghallgatná Gyurcsányt
Interjú Lázár János fideszes országgyűlési képviselővel, Hódmezővásárhely polgármesterével

2007. 09. 19.
A Magyar Gárda a Fidesznek okozza a legnagyobb politikai kárt – állítja a Heteknek adott interjújában Lázár János. Az ellenzéki politikus meglepő őszinteséggel határolódik el párttársától, Bencsik Andrástól, ugyanakkor a rendészeti minisztertől is több bátorságot várna a szélsőségek elleni fellépésben. Nem tart a kormány „darukampányától”, de a Fidesz automatikus győzelmében sem biztos.

Ű

Fotó: Somorjai László

Amikor kivonulnak az ülésteremből, nem kíváncsi néha, hogy miről beszél a
miniszterelnök?

– Valamikor igen, valamikor nem.

Lehet, hogy miközben mi itt beszélgetünk, ő egy éppen olyan bejelentést tesz,
ami fantasztikus fejlődést hozhat az ön által vezetett városnak.

– Ha ez így van, akkor biztosan meg fogom tudni másnap, szólnak a kollegáim
Hódmezővásárhelyen. Egyébként pedig éppen erre az interjúra készültem, úgyhogy
ha akartam volna, se tudtam volna benn lenni.

Jó, akkor ezt ne forszírozzuk.

– De nem tagadom, időnként érdekelnek bizonyos dolgok.

Ez esetben mégis megkérdezem: nem komolytalan egy év után, hogy kivonul a
Fideszfrakció?

– Nem hiszem. Legalább ebben következetes a Fidesz.

Mit gondol, ha tényleg beindul az a sok fejlesztés, amiről Gyurcsány beszélt,
ha elindul az úgynevezett darukampány – építkezés építkezés hátán – ez
megfordíthatja a jelenlegi tetemes Fidesz-vezetést a pártszimpátia tekintetében?


– Ma nem azért vezet a Fidesz, mert olyan fantasztikus programja,
elképzelései és tervei vannak, hanem azért, mert az emberek rémisztő módon
csalódottak: százezrek szakadnak le félévente a középosztályból, vagy kerülnek a
létbizonytalanság szélére. A 90-es évek legelejét idéző egzisztenciális
bizonytalanság, félelem és csalódottság lett úrrá. Ez munkál pártállástól és
pártszimpátiától függetlenül, ezért szerintem csak ennek az életérzésnek a
megváltozása hozhatja el a kormány megítélésének javulását.

Önmagában az építkezések nem lesznek elégségesek, ráadásul kérdéses, hogy a szép
tervekből mi és mikor fog majd megvalósulni, az állami bürokrácia ugyanis
hihetetlenül lelassítja az európai uniós pályázati tendereket.

Másrészről a Fidesz-kormány által elindított Széchenyi Tervre utalnék, amely élő
példa arra, hogy egy jól működő programmal is el lehet veszíteni egy választást.


Vagyis személy szerint nem tart a darukampánytól.

– Lehet gyönyörű, akadálymentes intézményeket csinálni és kórházakat
felújítani, de ha nem lesz, aki a vizitdíjat fizesse, az elég nagy problémát fog
okozni. Tehát azt gondolom, az uniós pénzekből megvalósuló felzárkózás nagyon
kétarcú dolog.

Gyönyörű, csillogó villogó belvárosok épülnek Magyarországon, miközben a város
szélén, mondjuk, ott lesznek a cigányok, akik ezerszámra képtelenek kitörni a
lehetetlen társadalmi helyzetükből.

Mivel magyarázza, hogy miközben a népszerűségi versenyben huszonöt-harminc
százalékkal vezet a Fidesz, a kormányzóképesség tekintetében nagyjából döntetlen
az állás, sőt a Századvég legutóbbi felmérése szerint 1 százalékkal többen
voltak, akik azt mondták, hogy maradjon ez a kormány.

– Ennek a komoly ellentmondásnak az elemzése nem az én szakmám, de azt
látom, hogy a Fidesznek fel kell kínálnia programot is. A munka már elindult
Navracsics Tibor vezetésével, megjelent egy nagyon komoly vitairat, az ősszel
pedig újabb programalkotó terminus kezdődik a Fideszben.

Van olyan kormányintézkedés, amivel egyetért?

– Kell az egészségügyben átalakítás, kell az oktatásban átalakítás. Hogy
polgármesterként egy gyakorlati példával is alátámasszam a szavaimat: mi
tizenegy általános iskolából ötöt vittünk tovább ebben a tanévben.

Abból a tényből tehát, hogy az utóbbi évtizedben egyre kevesebb gyerekre jutott
ugyanannyi tanár, ugyanazt a következtetést vontuk le, mint a kormány, de más
választ adtunk rá, és törekedtünk elfogadtatni az emberekkel az
elképzeléseinket. Az iskolabezárásokat három évig készítettük elő, majd a
képviselőtestület egyhangú határozatával és gyakorlatilag feszültségmentesen
hajtottuk végre.

Úgy gondolom, a Fidesz is azáltal válhat sikeressé, ha jó megoldásokat tud
kínálni. Nem a probléma létét kell megkérdőjelezni, hanem a megoldásokból kell
sokkal jobbat mutatni. A végrehajtásról nem is beszélve.

Azt mondta, a Fideszben sokan várják a programalkotást…

– Mindenki támogatja, ebben egység van.

Ugyanakkor Orbán Viktor a népszavazásban és a népszavazás általi
kormánybuktatásban gondolkodik. Nincs itt ellentmondás?

– A kormányzáshoz program kell, nem? Én nem látok ellentmondást.
Magyarországon nagyon súlyos problémák vannak, és a népszavazás egy nagyon
tisztességes, demokratikus lehetőség az ügyek tisztázására. Ha elveszik a
bizalom, vissza kell adni a döntés lehetőségét annak, akitől kaptuk.

A két variációból melyikben hisz jobban? Minőségi módon dolgozni 2010-ig,
vagy időközben leváltani a kormányt?

– A népszavazás vízválasztó lesz a demokrácia történetében. Ha az emberek
nem hisznek a népszavazásban, az is egy üzenet, ha nem mennek el elegen, az is
egy üzenet, ha érvénytelen lesz, az is egy üzenet, és ha érvényes és eredményes
lesz, az is egy üzenet. Ezt értenie kell a magyar politikai elitnek.

Én a kormány helyett nem tudom levonni a tanulságokat, de úgy gondolom,
lépéskényszerbe fognak kerülni, ugyanis egy demokratikus jogállamban
érvényesülnie kell a népszuverenitás elvének.

Ez négyévente fejeződik ki választás formájában.

– Igen, de lehetnek olyan rendkívüli helyzetek, amikor biztosítani kell a
népi kezdeményezéseket.

Egy lapinterjúban nemrég azt találta mondani, hogy két választási vereség
következményei előbb-utóbb megérnek egy pártban.

– Az volt a kérdés, hogy milyen állapotban van a Fidesz, én pedig azt
mondtam, ugyanolyan állapotban van, mint azok a nyugat-európai pártok, amelyek
kétszer elveszítették a választásokat. Ha egy párt elveszít két választást,
akkor nyilván mást kell kínálnia, mint az előző kettőben kínált.

Ugyanazzal a vezetőséggel?

– Nézze, országos politikával ilyen mélységben nem foglalkozom. De hogy ne
kerüljem meg a kérdését: személyes elkötelezettségem Orbán Viktor vonatkozásában
töretlen. Az én városom sokat köszönhet neki, miniszterelnöksége alatt
Hódmezővásárhely kiemelt támogatásokban részesült. Ez soha nem felejthető el.


Másrészt pedig ahhoz a generációhoz tartozom, akik 1998 után azért fordultak a
Fidesz felé, mert vonzó volt a párt lendülete, az országról vallott elképzelése.


Ma is azok közé tartozom, aki támogatják a párton belül az ő elnöki
tevékenységét, és úgy gondolom, a legközelebbi választásokat Orbán Viktor nélkül
nem fogja tudni megnyerni a Fidesz. Hogy milyen szereposztásban, azt az idő
eldönti.

A Magyar Gárda ügyében ön rendkívül szimpatikusan és egyértelműen nyilvánult
meg. Ezzel ugyanakkor rámutatott arra a törésvonalra, ami kettéosztja a
jobboldalt a demokratás Bencsik András, Wittner Mária, a gárda és mások által
megjelenített erőre, és a mérsékelt, többek között Schmidt Mária vagy Stumpf
István által fémjelzett szárnyra. Mennyire komoly ez a törésvonal, és vannak-e
olyan hangok, melyek szerint már nem lehet sokáig egyben tartani a tábort?

– Személy szerint semmilyen közösséget nem tudok vállalni Bencsik András
gondolatvilágával, nézeteivel. Ám úgy gondolom, egy politikai pártban nagyon sok
fajta nézet elfér, és mások véleményét is tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor
szeretném leszögezni, hogy a Fidesz elnökségének álláspontját teljesen
egyértelművé teszi Orbán Viktornak a Zsidó Világkongreszszushoz írt levele.

Nemcsak rossz ötletnek, hanem kifejezetten károsnak tartom a Magyar Gárda ügyét,
és ebben – minden látszattal szemben – egyáltalán nem vagyok egyedül sem a
frakcióban, sem a Fideszben. Tudomásul kell venni, hogy bizonyos jelképek és
bizonyos szimbólumok bizonyos társadalmi körnek alapvetően sértik bizonyos
társadalmi rétegek érzelmeit: akinek mondjuk a Dunapartra sorakoztatták és a
folyóba lőtték a hozzátartozóját, vagy adott esetben deportálták. Tiszteljük
anynyira egymást, hogy mások érzelmeit tiszteletben tartjuk!

Hódmezővásárhelyen ezért csináltunk holokauszt emlékhelyet, ezért újítottuk fel
a zsinagógát.

Egyébként nem értem, miért fontosabb az árpádsávos zászló, mint a nemzeti színű.
Én ezt provokációnak tartom. Ugyanakkor a rendőrség tevékenységéről sincs túl
pozitív véleményem. A rendőrség a Magyar Gárda várbeli rendezvényével
kapcsolatban jóval hatékonyabban fölléphetett volna. Pintér Sándor
belügyminisztersége alatt a Vér és becsület egyesület tevékenységét nemcsak
korlátozták, hanem megszüntették a várbeli flangálásukat, lényegében betiltották
a ténykedésüket.

Azt gondolom, a rendészeti miniszterben lennie kell annyi bátorságnak, hogy egy
ilyen döntést meghozzon, mert nemcsak beszélni kell az emberi jogok védelméről,
hanem élni kell a törvény adta lehetőségekkel.

Ezzel teljesen egyetértek, de visszatérve az árpádsávos zászlóra: önnel
ellentétben Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy nincs semmi baj az árpádsávos
zászlóval.

– Ezt a nyilatkozatot felülírja a zsidó világszervezetekhez írt két levele,
melyben kinyilvánította, hogy a Fidesz elkötelezett minden társadalmi csoport
emberi jogainak a védelmében. Tény, hogy a baloldali sajtóban nem kapott túl
nagy publicitást ez a két levél.

A gárdához való viszonyunkról pedig csak annyit: miközben a demokratikus pártok
erről vitatkoznak, a Magyar Gárda vígan araszol, és politikai értelemben a
legnagyobb kárt a Fidesznek teszi.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!