hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tűzdráma a Balatonon

2006. 06. 20.
Szerda délután 13 óra 12 perckor felrobbant Balatonfűzfő gyártelepén a Crescom Kft. tulajdonában álló pirotechnikai raktár. A detonáció négy halálos áldozatot követelt és teljesen megsemmisítette a 800 négyzetméteres épületet.

„Tíz perccel a kollégák után érkeztem a helyszínre. Először vízágyúval
avatkoztunk be a védőtöltés túloldaláról oda, ahol a legnagyobb füstöt
észleltük. Aztán három sugárral oltottunk, majd a vízsugár védelme alatt
légzőkészülékkel hatoltunk be, hogy jobban lássuk ténylegesen hol vannak a
gócok” – mondta el lapunknak Muhari Ferenc, Balatonfűzfő tűzoltóságának
parancsnokhelyettese. Beszámolója szerint ekkor még folyamatosan robbantak fel a
különféle rakéták, „bombák” és petárdák. Kezdetben kilenc tűzoltóegység érkezett
a helyszínre, akik a károk láttán a hármas kiemelt fokozatot felemelték ötösre,
és Székesfehérvár, illetve Siófok állomásait is riasztották. Utóbbiakat később
visszarendelték. A lánglovagok körülbelül háromnegyed órát küzdöttek a tűzzel.
Eközben a robbanástól fél kilométerre jelezték, hogy a kiszóródott anyag miatt
ég az erdő, így a parancsnokhelyettes helikopterrel derítette fel a bajt, és
onnan tudta pontosan a helyszínre irányítani a tűzoltóautókat.

Az épület 50 tonna robbanóanyag és pirotechnikai eszköz tárolására volt
hitelesítve, de hogy ez a mennyiség a valóságban mennyi volt, a napi
nyilvántartásokból kell majd kideríteni. Muhari beszámolója szerint a vasvázas
szerkezetű téglaépület teljesen megsemmisült. Szerencse a szerencsétlenségben,
hogy mivel korábban is robbanószert tároltak itt, a területet az épület
magasságát meghaladó védőtöltés veszi körül. Ám a detonáció még így is kitörte
például a 600 méterre fekvő uszoda ablakait. Az anyagi kár megközelítőleg 80
millió forint. Hivatalos közlések szerint a tűzoltók négy holttestet találtak a
helyszínen, akik közül az egyik a raktárépületet bérlő kft. tulajdonosa. A
rendőrség közben lezárta az utakat és a gyárbejáratot, mivel nagy volt a
kockázata annak, hogy a telepen található más robbanószerraktárak is
begyulladnak. „26 év tűzoltás alatt olyan esettel még nem találkoztam, amikor az
emberi tényezőt ki lehetett zárni. Valószínűleg itt sem spontán gyulladás okozta
a tragikus kimenetelű balesetet” – állítja a parancsnokhelyettes.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!