hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bíróság előtt a kormányfő cégeinek ügye

2006. 06. 13.
Iratismertetéssel elkezdődött Kaposvárott annak a polgári pernek a tárgyalása, amelyet a Legfőbb Ügyészség kezdeményezett, kérve annak a szerződésnek az érvénytelenségét, amelyet Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök tulajdonában lévő cégek kötöttek egymással egy a Miniszterelnöki Hivatal kezelésében lévő fővárosi ingatlanban található „bemutatóterem” bérbeadásáról. Pálvölgyi Ferenc osztályvezető főügyész a felperes képviseletében semmisnek titulálta a szerintük színlelt bérleti szerződést, amely „jó erkölcsbe ütköző és az állami tulajdonú cég számára feltűnően előnytelen” ügylet. A kereset szerint Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Rt., mintegy 87 millió forinttal gazdagodott. „Ez a feltételezés tendenciózus, nem felel meg a valóságnak” - mondta ezzel kapcsolatosan Borbíró István, az elsőrendű alperes jogi képviselője. Mivel ebben a perben a bizonyítás a felperest terheli, ellenkeresetükben azt kérték, tárják fel az ezt alátámasztó bizonyítékokat. Az ügyvéd szerint az ügy „tipikus esete annak, amikor a gombhoz varrják a kabátot”, azaz a „felperes fölállított egy koncepciót, ehhez próbálta igazítani a tényállást”. A per tárgyát képező bérleti szerződést már egyszer, 2004-ben kivizsgálta a Legfőbb Ügyészség, és megállapították, hogy semmilyen szabálytalanság nem történt.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!