hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lépcsőzés és araszolás
Interjú Szekeres Imrével, az MSZP elnökhelyettesével

2005. 12. 06.
Váltóponthoz érkezett az ország, miután az 1990-ben a szocialisták által meghatározott nagy történelmi célokat teljesítette – fogalmazott a Heteknek Szekeres Imre. Az MSZP elnökhelyettesétől az elmúlt héten arról lehetett hallani, hogy "ideológiai kiüresedés" jellemzi a szocialista pártot, ami Szekeres szerint újabb értékek felvetésével orvosolható. 



Szekeres Imre. A két nagy párt fej fej mellett fog haladni Fotó: Vörös Szilárd

– A múlt hétvégén úgy fogalmazott a Fiatal Szociáldemokraták fórumán, hogy ideológiai kiüresedés jellemzi a szocialista pártot. Mit értett ez alatt?

– A Magyar Szocialista Párt 1990-ben négy történelmi célt határozott meg: legyen Magyarországon parlamenti demokrácia, működő piacgazdaság, legyen biztonságban az ország, azaz legyünk tagjai a NATO-nak, és tartozzunk végre a nyertesek közé, tehát lépjünk be az Európai Unióba. Ezt a négy történelmi célt teljesítettük. Minden ilyen váltópont új értékek, célok, ideológia meghatározását kívánja. Három nagy célt neveztem meg a konferencián. Az első, hogy csökkenjen a szakadék a gazdagok és a szegények között. Másodszor: a magyar gazdaság oly módon modernizálódjon, hogy nem csupán bedolgozó, hanem eredeti szolgáltatásokat és termékeket létrehozó ipara és szolgáltatása legyen. S végül: formáljuk az Európai Uniót olyanná, hogy a magyar érdekeket hatékonyan lehessen képviselni. 

– Ön nemrég úgy fogalmazott, hogy a szocialistáknak meg kell nyerniük a csalódott, politikától eltávolodott embereket. Hogyan tudják megszólítani ezeket az embereket, hiszen a szocialisták kampánya sokszor mintha csupán a pártról szólna, és nem az emberekről? 

– Azt tartom helyesnek, ha az emberekkel és az ő jövőjükkel foglalkozunk. A szocialista párt támogatásának növekedése az elmúlt időszakban azért következett be, mert akik korábban csalódtak bennünk, visszajöttek hozzánk. Ez volt az első lépcsőfok. Erre fölléptünk, most a másodikra is szeretnénk föllépni, hogy azok is visszajöjjenek a támogatóink közé, akik távolabbra kerültek tőlünk. A harmadik lépcsőfok, hogy megnyerjük azok támogatását, akik eddig egyetlen pártot sem támogattak, akik nem elkötelezettek egyik irányba sem. Az érdekli őket, hogy a saját sorsuk, és Magyarország sorsa hogyan alakul. Hogy ez sikerül-e, azon múlik, hogy az a program, amelyet a választásokon meghirdetünk, mennyire hiteles. A hitelesség attól függ, hogy most, kormányzó pártként a gyakorlatban hogyan cselekszünk. Abban bízom, hogy mind a három lépcsőfokra fel tudunk lépni. 

– Sokszor vetik a szocialisták szemére, hogy "nyugdíjas párt". Bár az utóbbi időben az MSZP nyitott a fiatalok felé, a közvélemény-kutatások szerint a húszas és a harmincas generáció inkább jobbra húz. 

– A fiatalok meggyőzésében a legfontosabbnak a családtámogatási rendszert tartom, a kettős méltányosság elvének az érvényesítését, ami 2006. január elsejével megkezdődik. Azaz több támogatást adunk, ahol több a gyermek, és többet, ahol nagyobb a szükség.

– Minek tulajdonítja azt, hogy az őszi szocialista előretörés után a legfrissebb felmérések újra a Fidesz vezetését mutatják? 

– A jobboldali szavazók részéről természetes reakció, hogy amikor a szocialista párt erősödését látják, ők is kifejezésre juttatják saját pártszimpátiájukat. Ez így lesz a választásokig, a két nagy párt fej fej mellett fog haladni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!