Mintegy 20 perc alatt befejeződött az Országgyűlés szerdai ülésnapja. A Ház három törvényjavaslat részletes vitáját folytatta le úgy, hogy hozzászóló csak az egyikhez volt, az MSZP-s Göndör István személyében, és mindháromhoz zárszót mondott Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. Az ülésnapot Deutsch Tamás, az Országgyűlés fideszes alelnöke berekesztette, és a törvényhozást jövő hétfőre hívta össze.
A parlamenti ülés szerdán reggel kilenckor kezdődött. A napirendi pontok között a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény, a katasztrófák elleni védekezés irányításáról szóló törvény és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosításának részletes vitája szerepelt. A korábbi előrejelzés szerint az Országgyűlés mai ülése 16 óráig tartott volna, ehelyett fejezték be 20 perc alatt a munkát a képviselők.
2003 decemberében már előfordult, hogy a mostaninál is rövidebb ideig, mindössze 7-8 percig dolgozott az Országgyűlés. Akkor ugyanis egy képviselő sem jelent meg. (MTI)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »