A szocialista párt részéről szintén a jövő bebiztosítását célzó javaslat látott napvilágot a héten: a nagyobbik kormánypárt a biztonságos jövő nemzeti minimumát kívánja megalkotni. Hiller István pártelnök keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy november végén a szocialista párt aláírásgyűjtési akcióba kezd. "Olyan országban akarunk élni, ahol mindenki biztonságban tudhatja magát, ahol mindenki számára kiszámítható a jövő, ahol természetes, hogy vannak nézetkülönbségek és viták, mégis létezik egy minimum, amiben a döntő többség egyetért" – indokolta a kezdeményezést. A program olyan elemeket tartalmaz, mint a politikai riválisok tisztelete, a nyugdíjprogram, a bérfelzárkóztatás vagy az igazságos közteherviselés.
A baloldal e heti, másik kampányíz? fogása Orbán Viktor szerintük gyakori véleményváltásaira utal. A plakátokon és újságokban hirdetett "Szélkakas" névre keresztelt honlapon a Fidesz elnökének egyes témákról alkotott ellentmondásos nyilatkozatait gyűjtötték össze. Az MSZP két alelnöke, Újhelyi István és Juhász Ferenc szerint nem szélkakasokra, hanem az elveiket vállaló politikusokra, pártokra van szükség.
(Hetek)
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »