hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Füstirtók helyzetben
Kitiltanák a dohányzást

2005. 09. 06.
Az ősszel kerül a T. Ház elé az a törvénytervezet, amely teljes dohányzási tilalmat rendelne el az iskolák és az egészségügyi intézmények területén. Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott azt sem tartja kizártnak, hogy ezzel egy időben a vendéglátóhelyekről és más szórakozóhelyekről is kitiltanák a dohányfüstöt. 

Amennyiben a parlament megszavazza a füstmentesítő törvényt, akkor a jövőben a dohányipari cégek további forgalomkiesést könyvelhetnek amely az állami költségvetésre is komoly kihatással lehet. A legális cigarettaforgalom az elmúlt tíz év alatt legalább 30 százalékkal esett vissza. Bár több vendéglőtulajdonos is aggodalmának adott hangot, a lapunknak nyilatkozó Berkes Gyula e tekintetben optimista. A Biarritz Étterem tulajdonosa szerint azon országokban, ahol ezt a tilalmat már bevezették, a kezdeti időszakban tapasztalt visszaesés ellenére a forgalom hamar visszatért a megszokott szintre. Mint mondja: ennek ellenére vegyes érzelmekkel fogadja a tervbe vett változásokat. Úgy véli, hogy a jelenlegi szabályozásnak, miszerint egy légtérben is kialakítható dohányzó és nem dohányzó rész, nincs sok értelme. 

"A pincéreknek, csaposoknak jelenleg munkaköri kötelességük az egészségük tönkretétele, mivel nem tagadhatják meg a dohányzó helyeken ülő vendégek kiszolgálását. Az egyetlen választásuk az, hogy állást változtatnak" – mondta Félix Péter a Heteknek. A Füstirtók Egyesületének elnöke lapunknak adott nyilatkozatában üdvözölte a tervbe vett változásokat, mivel a jelenlegi rendszert alkotmánysértőnek találja. 

A Füstirtók Egyesülete egyébiránt egy 2003-as program keretében több budai iskolát is rá tudott venni, hogy egy 300 ezer forintos egyszeri támogatás fejében megtiltsák a dohányzást intézményük teljes területén. Az állami támogatás elmaradása miatt 2004-ben nem tudták folytatni a megkezdett akciót, amit Félix a mostani törvénytervezet előzményének tart. "A tervezet megvan arra, hogy semmilyen szórakozóhelyen se lehessen dohányozni, ugyanakkor még egyeztetések folynak ebben az ügyben" – nyilatkozta Gábor Edina. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója elmondta, hogy szeptember 1jétől tüdőgondozói szakrendelés, telefonos szolgálat és a zárójelentéseken megjelenő tájékoztató feliratok segítik majd a káros szenvedélyükről leszokni kívánó dohányosokat. Hozzátette: szeptember 1-jétől az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott rendeléseket tartanak a tüdőgondozókban, ahol felkészült szakemberek segítenek leszokni a dohányosoknak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!