K. Attila: szelet vetett
Fotó: MTI
Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a bankbotrány tisztázása érdekében a szocialistáknak nem az ügyészség felé kell kérdéseket feltenni, hanem "saját soraikban kell a kérdéseket tisztázni, miután az ügyről kiderült, hogy nagyon jelentős szocialista szálai vannak, ezért visszataszító, hogy a szocialisták elvárásokat fogalmaznak meg az ügyészséggel szemben".
Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor szerint a Kulcsár Attila vallomásáról nyilvánosságra került videofelvételek arra utalnak, mintha előzetes koncepció szerint ment volna a kihallgatás az ügyészségen. Dávid Ibolya úgy véli, nem jó az, ha az emberek elhiszik, hogy a végrehajtó hatalomnak van egy rendőrsége, és nem jó az, ha az emberek azt érzik, hogy van egy ügyészség, amelyik nem éppen független alkalmasint a politikai hovatartozásában.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »