hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pogány Európa
Védelemre szoruló családok

2005. 04. 26.
"A család, mint egy férfi és egy nő kapcsolatára épülő életközösség, az Európában kialakult viszonyok között védelemre szorul." Többek között ez áll a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Kárpátok Szociális Alapítvány által szervezett minapi konferencia nyilatkozatában, amely a házasság és a család fokozott védelmére szólítja fel az európai politikusokat. A rendezvény résztvevői az európai népességfogyás orvoslásaként a megfelelő bevándorlási politika mellett a tradicionális család intézményét megerősítő, uniós szint? politika kialakítását sürgették. Az emberek többsége ugyanis a mai napig kimutathatóan házasság- és gyermekpárti, és e vágyak realizálását megfelelő nemzeti politikával mindenhol elő lehetne segíteni. Ennek alátámasztásául elhangzott az is: a – főként észak-afrikai és közel-keleti – többgenerációs bevándorlók európai beilleszkedése sokkal komolyabb társadalmi konfliktusokkal jár, mint például az USA-ba települő etnikumoké, hiszen az amerikai társadalom sokkal befogadóbb és sokszín?bb, mint az európai.



Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a konferencián. Hiányolja a családbarát politikát Fotó: MTI

A felszólalók – köztük Orbán Viktor és Stumpf István – megerősítették: a család és ennek köszönhetően a társadalom egész Európa-szerte bomlófélben van. Ennek ellenszere csak egy olyan nemzetstratégia lehet, amely a hagyományos valláserkölcs alapján állva az erős családpolitika elsődlegességére építi a gazdaságpolitikát: magyarul családbarát módon alakítja szociális, foglalkoztatási és adópolitikáját is. Ez a koncepció szerintük ma teljességgel hiányzik a kormányzati politikából. Őry Csaba európai parlamenti képviselő szerint a hazai munkahelyek 95 százalékában 10 fő alatti a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor hiányoznak a kis- és középvállalkozások – köztük a családi vállalkozások – rugalmas és változatos munkarendjéhez igazodó jogi és gazdasági feltételek. Pusztán emiatt rengeteg potenciális munkavállaló – családanya, 40 év feletti, fogyatékos – kiszorul a hazai munkapiacról – fogalmazott a Heteknek Őry. Holott a nyolcórás munkaidőnek mára vége, és egyre inkább az atipikus foglalkoztatási formák kerülnek előtérbe. A határon túli magyarok esetében sem az anyaországba való áttelepítésük, hanem inkább a "helyben tartásuk" s egy tágabb társadalmi-gazdasági térbe való beillesztésük lehet előremutató. A konferencián elhangzott: a születésszámra pozitívan hatna, ha a nyugdíj összegébe a felnevelt gyermekek számát is belekalkulálnák. 

A Budapesti Nyilatkozat Európa kulturális és erkölcsi hagyományaira hivatkozik, és nem a kereszténységre. Lakner Zoltán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem munkatársa, a konferencia egyik szervezője lapunknak kifejtette: ha a vallási hivatkozást belefogalmazták volna, akkor uniós szinten eleve lehetetlen lenne érdemben tárgyalni róla. "Tudomásul kell venni, hogy ez egy pogány Európa, itt rosszabb a helyzet, mint Ázsiában, Afrikában vagy Amerikában." Arra a kérdésre, hogy a valláserkölcsi alapon való társadalmi megújuláshoz nem kellene-e először a különféle egyházaknak maguknak is megújulniuk, Lakner Zoltán úgy reagált: ennek boncolgatása nem a politikusok tiszte, ez az egyházak belső ügye. 

Szexpláza lesz a Lurdy házból?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!