hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Demokrácia lesz Magyarországon?
Hírcsatornával bővül a királyi TV

2004. 11. 08.
Miközben műsorokat szüneteltet az MTV, Rudi Zoltán elnök bejelentése szerint jövőre új csatornát indít a köztelevízió. A médiatörvény nem rendelkezik egyértelműen arról, hogy létrehozhat-e a meglévő két csatornája mellé újabbakat a köztévé. 

A Demokrácia csatorna 24 órában közszolgálati tartalmat sugározna, tehermentesítve ez alól a kizárólag szórakoztatásra szánt 1-es csatornát, illetve a teljes egészében kulturális és tudományos adóvá váló immár digitálisan sugárzott m2-t. Komoly kérdés, hogy kiürítheti-e a "királyi tévé" többi csatornáját, egy helyre koncentrálva a közszolgálati adásokat. Az ORTT illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy további egyeztetések kérdése, hogy az új csatornák finanszírozása miképpen felel meg az európai uniós követelményeknek. Az ORTT elvi döntését három kormánypárti tag támogatta, míg a Fidesz delegáltja ellene szavazott, az MDF jelöltje pedig tartózkodott. 

A Demokrácia a tervek szerint átvenné az MTV főbb közéleti műsorait is, élőben a Nap-keltét, az Estét és a Híradó adásait, és felvételről A szólás szabadságát is. Az elképzelést máris a Hír TV konkurenciájaként emlegetik, és vannak, akik a kulisszák mögött párttévéről beszélnek. A tervek szerint az új adón óránként sugároznak híreket, este nyolctól negyedórában pedig a napi politikai eseményeket vitatják meg stúdióvendégekkel. A parlamenti munkát a legapróbb részletekig nyomon követi, a plenáris ülések mellett beszámolva a bizottságok munkájáról, sőt az egyéni képviselők választókörzeti tevékenységéről is. 

Az MTV az alábbi közleményt adta ki a témában: minden elvi akadály elhárult a Demokrácia előtt. A törvényhozás csatornáját legkorábban január 1-jétől, legkésőbb a sajtószabadság ünnepén, március 15-én indítja útnak a köztelevízió. A csatornaindításig a szakmai, jogi, üzemeltetési, stratégiai és műszaki kérdéseket egy külön erre a célra létrehozott csapat vizsgálja meg. 

Pető Iván, az SZDSZ médiapolitikusa számára elképzelhetetlen, hogy az MTV egyes csatornája legnézettebb adóként ne sugározna politikai műsorokat. "Nincsenek új információim arról, hogy melyik adón akarja megvalósítani elképzelését a tévé vezetése, mert a költségvetési tervezetben még az m2-es csatornáján szerepel a majdani hírcsatorna tervezete, vagy pedig a most is komoly anyagi problémákkal küzdő köztévé még egy csatornát akar indítani" – fejtette Pető, aki minden további kérdés kapcsán azt mondta, hogy nincs információja.

Kapuvári Gábor az MTV üzemi tanácsának elnöke szerint a tévé szakmai stábja képes az új csatorna üzemeltetésére. Jelenleg 350 fő körüli az a létszám, aki ma hírműsorokkal, hírekkel foglalkozik a tévében, velük meg lehet valósítani az új szakmai elképzelést. 

A csatornabővítés a versenyjogba és az európai uniós jogszabályokba is ütközik – mondta lapunknak Szalai Annamária. A fideszes ORTT-tag szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a harmadik csatorna műsorait vezetéken továbbítanák, és vannak olyan régiók az országban, ahol csak földi sugárzás van, és csak a köztévé, az RTL Klub és a TV2 fogható. Pedig a közszolgálati médiumokat kötelezően elérhetővé kell tenni mindenhol, és az sem elhanyagolható, hogy a kábelszolgáltatók valószínűleg a nézőkre hárítják a költségeket – fogalmazott Szalai Annamária, aki arra a kérdésünkre, hogy szerinte van-e az MTV-nek erkölcsi tőkéje egy ilyen csatorna indításához, azt válaszolta: "hadd ne válaszoljak. Egy nehezen kialakult status quót borít fel az MTV ezzel az elképzelésével."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!