hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hajléktalangyilkos tinédzserek
Erőszakos generáció

2004. 07. 19.
Vélhetően "szórakozásból" vert agyon még májusban egy hatvanéves hajléktalant az a két tizenéves fiú, akiket a héten fogott el a rendőrség. A gyanúsítottak bódult állapotban, "beszipuzva" ütlegelték az áldozatukat, aki ezt követően egy napon keresztül haldoklott.

A rendőrségre még május közepén érkezett a bejelentés, miszerint egy férfi holttestére bukkantak a pesterzsébeti Határ útnál lévő kiserdőben. Mint kiderült, az áldozat egy hatvanegy éves, hajléktalan román férfi, aki bántalmazásból eredő sérüléseibe halt bele. A nyomozás szálai a napokban vezettek el egy tizenöt és egy tizenhét éves fiúhoz, akik beismerték tettüket. Mint mondták, "beszipuzva" verték meg a hajléktalant: ököllel ütlegelték, rúgták és taposták a szerencsétlent. Az orvosszakértő megállapította, hogy az áldozat súlyos mellkas- és fejsérüléseket szenvedett, de nem halt meg azonnal, haláltusája körülbelül egy napon keresztül tartott. 

A tinédzserek az indítékaikról ellentmondásosan nyilatkoztak. Az egyik verzió szerint a hajléktalan támadott először, egy másik változatban arra hivatkoztak, hogy személyes problémájuk volt az illetővel. Több jel ugyanakkor arra utal, hogy egész egyszerűen szórakozásból verték agyon a férfit. A nyomozás adatai szerint ugyanis a két feltételezett elkövető egy olyan csoporthoz tartozott, amelynek tagjai rendszeresen zaklatják, bántalmazzák a kiserdőben élő húsz-huszonöt hajléktalant. 

"Az erőszakos bűncselekmények száma ugyan nem változik, de az elkövetők között egyre nagyobb a fiatal-, sőt gyermekkorúak aránya" – mondta el a Heteknek az eset kapcsán Szilágyi Mária
kriminálpszichológus. A szakértő kiemelte, hogy a tinédzser elkövetők, úgy tűnik, egyre kegyetlenebb módszereket használnak. Ezzel kapcsolatban utalt azokra az esetekre, amikor egy ugyancsak hajléktalan férfit gyújtott fel két fiatal, illetve amikor két fiatal lány gyilkolt meg brutális módon egy taxist. Arra a kérdésre, hogy vajon mi állhat a fiatal generáció növekvő agresszivitása mögött, a szakértő elsők között említette a családok szétesését, valamint a szigorúan pénzközpontú gondolkozásmód terjedését: "ha nekem nincs, akkor elveszem mástól". Szilágyi Mária szerint sajnos könnyen elképzelhető, hogy a következő generációk még erőszakosabbak lesznek, hiszen ők sokkal inkább ezt a példát látják majd maguk előtt. "Ma már komolyan el kell gondolkozni azon, hogy a büntethetőség határát a tizennégy éves korról a tizenkét éves korra csökkentsük. Ezzel együtt pedig a törvény szigorát is érdemes lenne növelni, hiszen a jelenlegi, viszonylag csekély mérték? büntetési tételek nem igazán jelentenek visszatartó erőt az erőszakos cselekmények elkövetői számára" 

– fogalmazott a kriminálpszichológus.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!