hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ő emléke kötelez
Végső búcsú Nagy Richárdtól

2004. 06. 28.
Katonai tiszteletadással temették el Nagy Richárd hadnagyot, aki Irakban vesztette életét múlt hét csütörtök hajnalban. A zagyvarékasi katona egy bombamerénylet áldozatául esett el az Al-Hillah-i tábor közelében. A merénylet körülményeit öttagú vizsgálóbizottság tárta fel, melynek megállapítása szerint a magyar kontingenst nem terheli felelősség az esetért, illetve abban a helyzetben a támadás elhárítása lehetetlen volt.



Gyászszertartás díszőrséggel Fotó: MTI

A hazai közvélemény reakcióját a TV2 Napló cím? műsora mérte eddig, aminek alapján a szavazók közel kilencven százaléka elutasítja az iraki misszióban való további szerepvállalást. Lapunknak nyilatkozó, Irakot megjárt "veteránok" viszont azt állítják, ez az eset egy katonát sem tántorít el a szolgálattól. "Nem ismerek senkit sem, akinek ettől a tragédiától megváltozott volna a véleménye, és túl kockázatosnak találná a kint tartózkodást. Éppen Richárd miatt kötelességünk helytállni, az ő emléke kötelez minket erre"– mondta a Heteknek egy magyar katonatiszt, aki márciusban tért haza Al-Hillahból.

Háborús áldozatok

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!