hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Érzékeny pontra tapintott
Heves reakciók a képviselő asszony nyilatkozatára

2004. 04. 05.
"Visszautasítom az egyházellenesség vádját, és továbbra is vállalom a Heteknek adott interjúm tartalmai állításait. A szövegben viszont a »lenyúlás« és az »agresszív« kifejezések helyett más szavakat használnék" – nyilatkozta lapunknak Kósáné Kovács Magda szocialista politikus. A héten ugyanis politikai vita alakult ki a képviselő asszony "Veszélyben a laikus Európa" címmel lapunkban megjelent interjúja kapcsán. A vitában számos közéleti személyiség mellett megszólalt Kovács László és Orbán Viktor is.



Kósáné Kovács Magda: Két szó híján mindent vállal Fotó: V. Sz.

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a Magyar Rádió Esti Krónika cím? műsorában kijelentette: "Ennek a hangnak és ennek a mondanivalónak nincs helye Európában. Az egyházak Európában és Magyarországon is egyértelműen társadalmi szolgálatot végeznek, nem pedig »nyomulnak«, meg »lenyúlnak«, tehát ezek a megjegyzések nemcsak durvák, de igaztalanok is." 

Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára a Magyar Nemzetnek úgy reagált, hogy Kósáné kijelentését egyház- és Vatikán-ellenes, súlyos támadásnak tartja. Bosák Nándor püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökhelyettese az Index internetes hírportál tudósítása szerint "durva, és bizonyos értelemben ízléstelen megnyilatkozásnak" tartja a nyilatkozatot. "Mindenki tudja, hogy a Hit Gyülekezetének milyen a felfogása, lehet, hogy csak a szimpátiájukat és a támogatásukat akarta megnyerni" – vélte Bosák. 

Szászfalvi László demokrata fórumos országgyűlési képviselő a pápa megkövetésére szólította fel a szocialista politikust.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke "példátlannak" nevezte Kósáné véleményét. "Én próbálom követni az Európában zajló vitákat, és ott sokfajta vita zajlik, arról is, hogy milyen lesz Európa, mi lesz annak a szellemi karaktere, kik lesznek annak az erős államai, vagy szervezetei. De még soha, sehol nem találkoztam se az angolszász, se a német, se a francia közgondolkodásban azzal, hogy a katolikus egyház valami összeesküvés keretében be akarná kebelezni, le akarná nyelni az egész európai intézményrendszert" – fogalmazott a volt miniszterelnök a Kossuth rádióban, majd hozzátette: mivel Kósáné személyében mindig is egy ésszer? közéleti társat látott, meglepi ez a "kirohanás", hirtelen nem is tudja, mit kezdjen vele.

"Az MSZP egyházakkal kapcsolatos állásfoglalása változatlan: elismeri és támogatja az egyházak karitatív, szociális és oktatási tevékenységét" – jelentette ki a TV2 Tények műsorában Nyakó István, a szocialista párt szóvivője. Kovács László pártelnök ugyanakkor elmondta: a szocialista párt senkitől nem kíván bocsánatot kérni Kósáné nyilatkozata kapcsán. "Amit a képviselőnő nyilatkozott, az a szocialista frakció többségének az álláspontja – mondta a Magyar Hírlapnak Suchman Tamás, az MSZP parlamenti frakciója vallási munkacsoportjának vezetője. – Ha Kósánénak elnézést kellene kérnie, akkor az uniós alkotmányt előkészítő grémiumnak, amely végül nem tett utalást Istenre, szintén azt kellene tennie" – vélte a képviselő.

Kósáné Kovács Magda a cikk kapcsán kifejtette: "Gondolataimat most is vállalom, de rendkívül fáj, hogy olyan szavakat használtam, amelyeket négyszemközti beszélgetésben az ember használ, de a nyilvánosság előtt, ha ad önmagára, akkor elkerül. Ha lett volna módom elolvasni a végső szövegváltozatot, ezeket a szavakat ki is kerülöm. Amiről a nyilatkozat érdemben szól, egy fontos kérdés: a jövő Európájának az arca, a laikus államok és az egyházak viszonya."

Kósáné Kovács Magda azt is kijelentette: "Az egyházak társadalmi szerepét megkérdőjelezni nemcsak ostobaság, hanem az emberek érdekét sérti. Négy évig vezettem az emberi jogi bizottságot, és minden kollégám tanúsíthatja, hogy az egyházak társadalmi szerepét mindig a legnagyobb tisztelettel védtem, tekintet nélkül arra, hogy melyik egyházról van szó. Azt viszont soha nem tudtam elfogadni, és nem fogadom el ma sem, hogy az egyházak szerepe politikai szereppé váljon. Ez az, amit én veszélyesnek tartok, erre utalok a nyilatkozatomnak különösen az utolsó mondataival. Hogyha egyes szavakkal vallásérzékenységet sértettem, akkor azt nagyon sajnálom, nem volt szándékomban" – fejtette ki a politikus.

Elmarasztalt, őszinte szavak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!