hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Halál Irakban
Bábeli zűrzavar

2003. 12. 01.
Komoly indulatokat gerjesztett Varga-Balázs Péter győri egyetemista Irakban bekövetkezett halála. Máig tisztázatlanok azok a körülmények, amelyek a magyar fiatalember halálához vezettek.  A Külügyminisztérium az eset tisztázásához két magas rangú diplomatát küldött Bagdadba. 

Varga-Balázs Péter, az Irakban lelőtt magyar diák munkavezetőként dolgozott a szemétszállítással, vízhordással és mozgó toalettek kihelyezésével foglalkozó Toi For Hungary Kft.-nél. A cég egy nemzetközi holding tagja, amely általában az ENSZ-nek és a NATO-nak biztosítja szolgáltatásait. Mintegy háromezer mobil WC-t működtet Irakban. A holding magyar munkavállalókat a délszláv válság idején kezdett el alkalmazni, miután a taszári bázist az amerikai hadsereg vette bérbe. 

A bázis használatának megszűnése miatt tavasz óta folyamatosan építi le érdekeltségeit a nemzetközi vállalat. A munkahelyeik elvesztése miatt kényszerhelyzetbe került egykori alkalmazottak a magas fizetés reményében vállalják a cég által felkínált külföldi munkát. A cég megköveteli, hogy a munkavállalók titokban tartsák munkahelyüket, munkájukat bérüket és kiválóan beszéljenek angolul. Ez a titokzatosság jellemezte Varga-Balázs Péter munkáját is; csak minimálbérrel jelentették be a munkaadói, szerződésének további részleteit homály fedi. A Külügyminisztérium nyilvántartása szerint hivatalosan csak a háromszáz fős magyar katonai kontingens és néhány diplomata tartózkodik Irakban. 

Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára lapunknak leszögezte: annak ellenére, hogy igyekeztek mindenki figyelmét felhívni, hogy Irak háborús övezetnek számít, mégis több százra tehetők az Irakban munkát vállaló magyarok száma. "Nem lehet tudni, hogy például azok az újságírók, akik rendszeresen küldik tudósításaikat, kinek a megbízásából, milyen úton-módon tartózkodnak Irakban. Regisztráció természetesen nem kötelező, mindenkinek jogában áll szabadon utazni, de ennek vállalnia kell az esetleges veszélyeit. Ha valaki mégis bajba jut a háborús övezetben, annak a Bagdadban tartózkodó diplomatáink maximális segítséget nyújtanak. Az esettel kapcsolatban az államtitkár határozottan visszautasította azokat az állításokat, amelyek kommunikációs késedelemmel és passzivitással vádolják a minisztériumot. Amint értesültek a tragédiáról november 20-án, azonnal hírt adtak arról. A fiatalember haláláról maguk is háromnapos késéssel értesültek, ami a rendkívüli háborús állapotokkal magyarázható. Azokat a körülményeket, amelyek Varga-Balázs Péter halálához vezettek, jelenleg két diplomata vizsgálja az amerikai hatóságokkal együtt a helyszínen. Addig semmilyen hivatalos beszámolót nem ad az ügyről a minisztérium – szögezi le Bársony András.

Az esetről a hazai sajtóban már többféle forrásból származó beszámoló is napvilágot látott. A kezdeti hírek szerint a magyar fiú nem állt meg egy ellenőrző pontnál, ezért az amerikai katonák tüzet nyitottak az általa vezetett autóra. Napokkal később más híradások szerint az autó belerohant egy amerikai harci járm?be, amely öngyilkos merényletnek vélve a balesetet, azonnal tüzet nyitott, amelynek áldozatául esett a magyar fiatalember.

"Nem csodálkozom, nagyon is elképzelhető számomra, hogy az amerikai katonák nem teketóriáztak egyik esetben sem,
hanem lőttek" – mondta lapunknak Rabi József százados, aki békefenntartóként nemzetközi küldetésben több, hasonlóan kiélezett helyzetben vett részt. Irakot jelenleg is háborús területnek kell tekinteni, ezért más szabályok szerint képzik ki az itt szolgálókat. Hónapok óta vadásznak az amerikai katonákra a terroristák, ezért egy felfokozott pszichés állapot jellemez minden ártatlannak tűnő szituációt is. Akár baleset történt, akár nem lassított egy ellenőrző pontnál ez a fiú, átlépett bizonyos határokat, ami után az események lavinaszerűen zajlanak. Baleset vagy bármilyen tévedés történjen, biztos vagyok benne, hogy a fegyverhasználat tényét az amerikai hadsereg pontosan tisztázni fogja, mert ez nekik ugyanolyan fontos – állítja Rabi százados.

Egy neve elhallgatását kérő katonatiszt, aki jelenleg is egy iszlám országban teljesít szolgálatot, azt állítja: nehéz az európai embereknek az arab gondolkodást és a szent háború, a dzsihád fogalmát értelmezni. Ebben az esetben véleménye szerint teljesen életszer? az amerikai katonák reagálása, hiszen aki gyorsabban reagál, az marad életben. "Ha nem te lősz, akkor téged lőnek le." Ezt, aki nem teljesített ezen a területen katonai szolgálatot, nem érti, nem tudja, hogy mire lehet számítani egy ilyen helyzetben. Tud olyan esetről is, ahol Afganisztánban egy helyi ENSZ-alkalmazott egy dán békefenntartó életét oltotta ki vallási meggyőződésből.

"Az ilyen és az ezekhez hasonló helyzetekben nincs idő mérlegelni, a reakció automatikusan a kiképzés alatt rögzültek szerint zajlik" – mondja; valószínűleg Irakban is így történt ez az eset.

Dr. Bárándy György ügyvédet az elhunyt fiatalember családja kérte fel, hogy képviselje érdekeiket. A neves szakember a felelősség tényét kívánja tisztázni, majd ezután döntenek a továbbiakról. Ehhez a két Irakba küldött, az eset
kivizsgálásával megbízott diplomata által megállapított tényeket fogja felhasználni. Amennyiben az amerikai katonák hibáztak, úgy az Egyesült Államokban kell pert indítani, amit egy amerikai ügyvédi iroda bonyolít majd. A család elképzelése szerint, ha valaki vétkes, az fizessen, bár nem az anyagi érdekek vezérlik őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!