hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Viharfelhők a narancsliget felett
Időközi polgármester-választás Demecseren

2003. 10. 26.
Az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért Egyesület közös jelöltje nagy fölénnyel győzött az időközi polgármester-választáson Demecseren. A kampány során Orbán Viktor kijelentette: a jövőt illetően jelzésérték? lesz a szabolcsi településen lezajló választás kimenetele. A Fidesz megyei szervezete csalásra gyanakszik. 

Az időközi polgármester-választásra azért került sor, mert júliusban elhunyt Fáky László, Demecser korábbi fideszes önkormányzati vezetője. A megüresedett posztért a Fidesz színeiben az elhunyt városvezető özvegye, valamint az SZDSZ-es Kiss Gyula, az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért Egyesület közös jelöltje indult. Hetvenhat százalékos részvételi arány mellett Kiss Gyula
1 547 voksot kapott, a másik indulóra, Fáky Lászlónéra pedig 1 024-en szavaztak. 

Az eredmény meglepetésnek számít, hiszen az előző polgármestert tavaly már harmadszorra választották újra Demecserben, ahol a tizenegy fős képviselőtestület minden tagja fideszes. Az időközi választást a kormánypártok és az ellenzék is kiemelt jelentőségűnek tartotta. Orbán Viktor a kampány során Demecserben kijelentette: a választás kimenetele jelzésérték? lesz a jövőre nézve. Korábban Orbán egyébként narancsligetként aposztrofálta az ötezer fős szabolcsi települést.

A Fidesz szabolcsi szervezete óvást nyújtott be a választással kapcsolatban, amelyben az eredmény megsemmisítését és a szavazás megismétlését kérik. Szerintük Kiss Gyula szabálytalanságok sorát követte el a választási kampányban. Mint mondják, a helyi választási bizottság négy ízben is helyt adott panaszaiknak. Ezek szerint a jelölt szórólapján valótlanul szerepelt, hogy a választópolgárok több mint fele az ő nevére állította ki ajánló szelvényét. A bizottság helybenhagyta azt a panaszt is, amely szerint az MSZP-SZDSZ aktivistái fenyegetően léptek fel a választópolgárokkal szemben, továbbá hogy október 19-én Kiss egyik támogatója szervezett formában szállította az embereket szavazni. A negyedik kifogás szerint a jelölt oktatási intézményekben tiltott módon kampányolt.

Kiss Gyula polgármester a Heteknek nyilatkozva megerősítette, hogy a helyi választási bizottság helyt adott a panaszoknak, ám – mint mondta – nem értenek egyet a döntéssel, amely ellen kifogást nyújtottak be, így az ügyet a megyei választási bizottság fogja vizsgálni. "Úgy gondolom, a Fidesz részéről ezek a panaszok ugyanolyan "utánlövésként" szolgálnak, mint az országos választások esetén a csalással való vádaskodás" – fogalmazott Kiss Gyula. Az újonnan megválasztott polgármester kampányfőnöke, Mák János elmondása szerint a helyi választási bizottság döntő többségében Fideszhez közeli személyekből állt. 

Mák János azt is elmondta: az előző polgármester személye megosztotta a kistelepülés lakosságát. "Folyamatos ellenségeskedés, megfélemlítés jellemezte az előző vezetés munkáját: valaki vagy beállt a sorba, vagy nem kívánatos személynek minősült. Ennek a rendszernek most vége szakadt." 

A kampányfőnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Demecser egymilliárdos költségvetésében becslések szerint 300 millió forintos hiány keletkezett az előző polgármester, illetve a testület – állításuk szerint – felelőtlen gazdálkodása következtében. Az új polgármester ezért független szakértővel kívánja felülvizsgáltatni a város gazdálkodását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!