hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Betört a bank
Egy kelet-európai bankár karrierje

2003. 10. 20.
A polgári demokrácia "testében" a jó törvények jelentik a csontokat, a demokratikus szokások és a politikai kultúra pedig az erre épülő inakat és húst. Pusztán a törvények által ugyanis lehetetlen tökéletesen szabályozni a társadalmat és az egyes állami szervezetek egymáshoz való viszonyát, de a demokratikus szokások ezt megtehetik. Magyarországon ennek hiányosságára hívja fel a figyelmet a Rejtő–Kulcsár-ügy. Mintha az állam szétesésének lennénk szem-tanúi: együttműködésre hivatott állami szervezetek, PSZÁF és Pénzügyminisztérium, ügyészség és rendőrség vitatkoznak egymással, néha már az anarchia jegyeit mutatva. Dermesztő, hogy a magyar demokrácia sorsa jelenleg ismeretlen rendőrtisztek és ügyészek kezében van. Két, egymással hadakozó országrész képe kezd kirajzolódni: a Fidesz-Magyarország és az MSZP-Magyarország "háborúja". Miközben a különféle államigazgatási és igazgatási szerveknek az lenne a feladatuk, hogy megteremtsék az ország egészének a "harmóniáját".



Rejtő E. Tibor rendőrségi autóban. Nagy bonyodalmat okozott Fotó: Reuters

Rejtő E. Tibor a hetvenes évek elején Budapesten érettségizett, majd elvégezte a műszaki egyetemet. Ezt követően Kanadába utazott, ahol bank- és pénzügyekből is diplomát szerzett. A Royal Bank of Canadánál helyezkedett el. Kanadában elvette egy milliárdos lányát, minek következtében anyagi körülményeiben egy csapásra pozitív fordulat állt be. A bankszakmában nemcsak azért tartják érdekházasságnak Rejtő frigyét, mert azzal
párhuzamosan "tömegesen voltak nőügyei", hanem mert felesége születési rendellenességgel jött a világra. 

A nősülésből származó jó kapcsolatok révén Rejtő előbb Angliában bankárkodott, majd a nyolcvanas évek végén
visszajött Magyarországra a Citi Bankhoz. 1991-től 2000-ig a holland tulajdonú ING Banknál – illetve annak elődjénél – volt vezérigazgató. 

Rejtő az ING-nél állítólag a saját pénzét is forgatta a pénzpiacon. Amikor bukott,
a veszteséget mindig a bank veszteségeként számolta el, amikor viszont nyert az ügyleten, a nyereséget saját pénzként kivette. A bankárvilágban azt híresztelik, hogy Rejtő az évek során több száz millió forintos veszteséget okozott az ING-nek. A bank tulajdonosai azonban információink szerint nem tettek feljelentést Rejtő ellen, mert úgy vélték, kisebb kár érte őket így, mint amit az ügy nyilvánosságra hozatalából adódó botrány eredményezne. Ezzel együtt a pénzügyi körökben terjedő hírek szerint Rejtő bűnügyeiről mind a holland, mind a magyar bankfelügyeletnek tudomása volt, ám míg az első holland nemzeti érdekből, utóbbi magyar belpolitikai indíttatásból maradt néma. 

2000-ben a belga tulajdonú K&H Bank szerződtette vezérigazgatónak Rejtőt, aki megfelelt az elvárásoknak: magyar gyökerekkel rendelkező, de nyugaton is nevelkedett, és a nyugati bankkultúrát ismerő személyként könyvelték el. 

2001-ben, amikor szóba került a K&H Bank és a szintén holland tulajdonú ABN-Amro egyesítése, tudomásunk szerint már nem hallgatott a holland bankfelügyelet: hivatalból értesítette a magyar hatóságokat Rejtő ING-nél okozott veszteségéről. Ezt követően Rejtő néhány hónapot szabadságon töltött. Kétes ügyleteiből azonban végül nem lett büntetőügy: sajtóértesülések szerint a Bécsben fogva tartott Kulcsár Attila azt állítja, a történtek elsimításához ő maga biztosított Rejtő számára 50 millió forintot. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!