hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ha misszió, messzi jó
Fenntarthatják a békét Irakban

2003. 06. 09.
Végre megszületett a döntés: 300 fős magyar békefenntartó kontingens indulhat Irakba. Hosszú huzavona után sikerült megszavazni a magyar katonák kiküldését, és jószerével Magyarország volt az egyetlen NATO-tagország, ahol a katonai együttműködésnek komoly akadálya volt a belső jogi szabályozás, valamint az alkotmánynak a csapatmozgásokat szabályozó része. Az iraki válság kirobbanása óta a magyar törvényhozás képtelen volt egységes álláspont kialakítására: a kormány újabb és újabb konstrukcióit az ellenzék rendre megvétózta. Május végére aztán a Fidesz úgy látta, hogy az ENSZ BT határozata új helyzetet teremtett az iraki válság rendezésének ügyében. Németh Zsolt frakcióvezető- helyettes kijelentette: "Megszületett a nemzetközi felhatalmazás, így törvényessé vált az iraki misszió." Külügyi szakértők véleménye szerint ez a hosszú politikai huzavona Magyarország nemzetközi megítélésének ártott a leginkább.



Amerikai-magyar közös hadgyakorlat a kilencvenes évek elején Kecskeméten. Segédcsapatok Fotó: MTI

Az egyhangú szavazás nyomán azonban a parlament csak "humanitárius segélyeket szállító konvoj" Irakba indítását engedélyezte. A belpolitikai vita elhúzódása azt is eredményezte, hogy a 300 fős kontingens kitelepítése, ottléte igencsak sok pénzbe fog kerülni a honvédelmi tárcának, pedig egy áprilisi gyors döntés esetén az USA a katonák bérén kívül a kontingens költségeit is teljes mértékben állta volna. Mára ez az ajánlat valószínűleg érvényét vesztette, és az áprilisban kalkulált 3-4 milliárd forint helyett ma 6 milliárdot is meghaladó költségekről beszélnek a szakértők. 

Keleti György, a Horn-kormány honvédelmi minisztere lapunkat arról tájékoztatta, hogy az amerikai fél jelenleg csak a kontingens 1 milliárd forintra rúgó kiszállítási költségeit állja, korábban azonban üzemanyag-támogatást, gépjárműveket és szervizhálózatot is biztosított volna. Az ügy körüli politikai kötélhúzás tehát gazdaságilag is kárt okozott az országnak, ezenkívül rontotta Magyarország NATO-presztízsét. Ugyanakkor a jelenlegi, feszült helyzetben rendkívül veszélyes feladatokra vállalkoznak katonáink, melyeknek pszichikai, lelki behatásait nem lehet előre modellezni itthon. A kontingens felhatalmazása egyelőre 6 hónapra szól, ennek lejártakor azonban a parlament meghosszabbíthatja. Egyszerre 300 fő teljesíthet szolgálatot Irakban, de az esetleges váltás idején 600 főig bővülhet a keret. Irakban a magyarok egy lengyelekből álló hadosztály szállító zászlóaljaként tevékenykednek majd – tette hozzá Keleti György.

Szenes Zoltán vezérkari főnök szerint sem szabad lebecsülni szerepvállalásunk kockázatait, hiszen hallani megtámadott konvojokról, de – hangsúlyozta – a katonákat minden előre látható nehézségre felkészítik. A kiképzés hamarosan megkezdődik: valamennyi katonát pisztollyal, gépkarabéllyal, többfunkciós tőrrel, támadó és védő kézigránáttal látják el, ezenkívül egyéni vegyvédelmi felszerelést, repeszálló mellényt, vízszűrő berendezést is kapnak. A biztosítást végző, a konvojt Magyarországról szállított páncélos autókon kísérő fegyvereseket műholdas helymeghatározókkal, éjjellátó készülékkel, m?anyag pajzsokkal, testvédő felszerelésekkel is ellátják. Hogy mindezt menynyiért vállalják a katonák? Havi 1000-1500 dollárra számíthatnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!