hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem fenyeget nukleáris reakció
Interjú Kováts Balázzsal, a Paksi Atomerőmű Rt. főmérnökével

2003. 05. 06.
– Milyen egészségi állapotban van az a darukezelő, akinek az üzemzavar első napján kis mértékben szennyeződött az arca és a haja? Kapott-e rendkívüli szabadságot, kellett-e gyógykezelésben részesíteni?– A darukezelő – aki egyébként a nem megfelelő védőeszköz-használat miatt kapott kismérték? sugárterhelést – jól van, semmiféle gyógykezelésben nem részesült, szabadságot nem kapott, azóta is dolgozik. Dózisterhelése nem érte el az erőm? dolgozóira engedélyezett hatósági korlát tíz százalékát sem, így különleges tennivalóra nem volt szükség. Egyébként az erőm? munkavállalói közül senki semmiféle sugárterhelési korlátot nem ért el, nem lépett át. Ilyen irányú terhelésük semmivel sem több, mint a szokásos évi nagykarbantartás során.



Karbantartási munkálatok a Paksi Atomer?m? II. reaktorblokkjában Fotó: MTI

– Ámon Ada, az Energia Klub képviselője szerint félő, hogy a tisztítótartályban láncreakció indulhat el, ugyanis szerinte a bórral nem lehet teljesen kézben tartani a neutronokat, a tartályban zajló folyamatokat nem százszázalékosan uralják a szakemberek. Melyek azok a tényezők, amelyek Önök szerint ezt, tehát az úgynevezett kritikus tömeg létrejöttét kizárják? Milyen intézményeknek és kinek a számításaira alapoznak? 

– A Központi Fizikai Kutatóintézet és a Műszaki Egyetem egymástól függetlenül végeztek kritikussá-

gi számításokat, és ugyan-

azt az eredményt kapták: nukleáris reakció veszélye nem fenyeget, mert a fűtőanyag-geometria, a négy egymástól független hűtőkör, a tartályt körülvevő óriási víztömeg és a benne lévő bórsav-koncentráció ezt lehetetlenné teszi.

– A kritikus zöld szervezetek szerint rosszul tájékoztatott a Paksi Atomerőm? Rt. Önök elégedettek-e a kommunikációjukkal? 

– A Paksi Atomerőm? Rt. igen gyorsan reagált az eseményekre. Kommunikációját a vonatkozó törvényi szabályozás és nemzetközi egyezmény alapján végzi, amelynek mindenkor eleget teszünk. Az eseménysorozat sarokpontjait követően maximum néhány óra, de volt, amikor csak tizenöt perc telt el a közlemények kiadásáig. Az erőm? fax- és számítógépeit híradások sorozata hagyta el, amelyet a magyar sajtó, az illetékes felügyeleti szervek és védelmi bizottságok és az erőművel szomszédos települések polgármesterei kaptak. Egy néhány éve az erőm? által létrehozott különleges SMS-rendszeren keresztül az erőm? harminc kilométeres körzetében fekvő települések polgármesterei kaptak direkt információkat, amelyek közül legfontosabb üzenet az volt, hogy nincs veszélyhelyzet. Az erőm? szakemberei nagyszámú interjút és nyilatkozatot adtak, melyeknek eredménye több mint háromszáz sajtómegjelenés.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!