hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Számít-e a gyerek neme?
Etikai és szakmai viták kereszttüzében

2003. 04. 28.
Ha a többedik gyermek vállalása esetén előre megválasztható lenne annak neme, az a hazai születésszám jelentős növekedését is elősegítené – állítja Czeizel Endre genetikus, akinek a szaktárcához benyújtott javaslata jelenleg nemcsak büntetőjogi akadályokba, hanem szakmai és etikai szempontból is elutasításba ütközik. 



A genetikus szerint a gyermek nemének előre megválaszthatósága csökkentheti az abortuszok számát Fotó: Wbs

Czeizel Endre az egészségügyi tárcánál nemrégiben egy olyan, alig kockázatos orvosi eljárásnak az engedélyeztetését kezdeményezte, melynek révén a születendő gyermek nemét annak fogantatása előtt meg lehetne választani. Az eljárást a javaslat szerint csak az egy, vagy több azonos nem? gyermekkel rendelkező családok számára tennék lehetővé. A kezdeményezést a tárca 1991-ben már egyszer elvetette. A szakember egy nyolcvanas évekbeli hazai kutatására hivatkozik, melynek során az érintettek kétharmada azt állította: így biztosan vállalkozna még egy gyerekre. A lehetőség megteremtésével Czeizel szerint kedvezően befolyásolható a hazai születésszám – a KSH adatai szerint ma 100 családra mindössze 109, 0–15 éves gyerek jut. Az ismert orvos-genetikus elmondása alapján Ausztráliában a kormányzati népességpolitika részét képezi ez az eljárás, tehát a társadalombiztosítás által is támogatva így a születésszám évi 20 százalékos emelkedését sikerült az utóbbi évek során elérni, és nem változott a nemek aránya sem. A nem megválasztására irányuló tevékenységet tiltja nemzetközi egyezmény, a hazai egészségügyi törvény és a büntető törvénykönyv is. Spanyolországban most kormányzati szinten vizsgálják a javaslatot, az Egyesült Államokban és Belgiumban pusztán engedélyezett az eljárás, ezekben az országokban a népesedésre gyakorolt hatása nem ismeretes. 

A beavatkozás az ismert orvos-genetikus szerint kevéssé ártalmas művelet: a férfi ondóját borjúfehérjéken keresztüláramoltatva és ultraibolya fénnyel megvilágítva különválaszthatókká válnak a hím és női ivarsejtek, majd a kiválasztott nemhez tartozó ivarsejtek mesterséges beültetésével termékenyíthető meg az anya. A genetikus szerint az eljárás további előnye, hogy így a nemhez kötött örökletes betegségek is művi vetélés nélkül, már a fogantatás előtt kiküszöbölhetők.

A felvetés sem szakmailag, sem jogilag, sem etikailag nem elfogadható – szögezte le kérdésünkre dr. Papp Zoltán, a Szülész és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke. Nélkülöz minden átgondoltságot. Téves maga az alapgondolat, bármilyen hasonló kezdeményezés beláthatatlan következményekkel jár, a jelenség hosszú távon nem kontrollálható, teljesen felboríthatja a természet rendjét. Néhány éves szórványos külföldi tapasztalat még messziről nem igazolja a rendkívül vitatható eljárás létjogosultságát. Már csak azért sem, mert a fogamzás előtti nemmeghatározás Czeizel által javasolt módja tudományosan nem megalapozott eljárás – hívta fel a figyelmet a professzor –, tehát biztonsággal nem is szavatolható a kívánt eredmény. Tény, hogy évtizedek óta van arra lehetőség, hogy ha nemhez kötötten öröklődő betegségekről van szó, akkor a szülők a betegség beigazolódása esetén a művi abortusz mellett dönthessenek. Vagy ha egy párnak nem sikerül a teherbeesés, akkor az orvostudomány segít – de azt ilyen célokra felhasználni merőben veszélyes vállalkozás. 

Rendkívül kevés és homályos adat kering a köztudatban, így kapásból meglehetősen nehéz megjósolni, hogy egy ilyen lehetőség – a többedik gyermek nemének előzetes megválasztása – hogyan és mennyire tartósan lenne képes befolyásolni a hazai születésszámot – válaszolta kérdésünkre Kamarás Ferenc demográfus. Az emlegetett ausztráliai adatok önmagukban kevéssé támasztják alá, hogy kizárólagos összefüggés lenne az említett eljárás és az ottani születésszám kedvező alakulása között. Régebbi, családtervezéssel kapcsolatos hazai kutatások mindenesetre arra utalnak, hogy nálunk erre nincs komoly társadalmi igény, a magyarok elsődleges szempontja, hogy a leendő gyermek egészséges legyen, s egész halványan mutatható ki a "fiúpártiság". Átmenetileg egy ilyen lehetőség biztosan megnövelné a születésszámot, de a legégetőbb probléma mégiscsak az akaratlagos gyermektelenség növekedése már a 25-30 évesek körében is: eleve az első gyermeket egyre kevesebben akarják vállalni, körükben a legjelentősebb a születésszám-csökkenés. Elképzelhető, hogy egy ilyen beavatkozás csak egy szűkebb társadalmi réteg számára lenne elérhető, már akinek ez anyagilag és etikailag egyaránt elfogadható választást jelentene. 

Czeizel javaslatát a minisztérium egyelőre időszerűtlennek tartja, és várhatóan elutasítja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!