hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jobbra tart a jobboldal
Interjú Fricz Tamás politológussal

2003. 04. 14.
– Véleménye szerint van-e egységes koncepciója ma a jobboldalnak?– Nincs, hiszen alapvetően az a helyzet, hogy két párt áll a jobboldalon, melyek közül az erősebb a Fidesz, amely próbál egy markáns koncepcióval előállni, hogy egységesen jelenítse meg a jobboldali politikai értékeket. Ennek az egységnek a megteremtődését az alakulófélben lévő néppárt testesíti meg. Ez a markánsan és erőteljesen szerveződő párt valószínűleg lefedi a jobboldal jelentős részét, ugyanakkor a 2002-es választások nagy tanulsága, hogy az MDF-fel összehangolt, a pártok szintjén zajló kommunikáció nagyon fontos. Az egységes koncepciónak a megteremtését ezek mentén kell megalkotni.

– Ezek szerint a jobboldali politikai elit levonta a konzekvenciákat az elmúlt országgyűlési választásokon elszenvedett vereségekből? Ha igen, akkor nevesítené ezeket nekünk?

– Mindenképpen levonta, hiszen az arculatváltás, a hangnemváltás jól láthatóan egy konszolidáltabb kommunikáció irányába mozdult. Változnia kell az általuk megcélzott választói csoportoknak is, hiszen a legfőbb hibát a Fidesz abban követte el, hogy fekete-fehér döntési helyzetbe állította a választópolgárokat. Ezt a fekete-fehér társadalmi képet, amelyben vannak a kommunisták és az antikommunisták, nem veszi magára a semleges választók nagy része. Ez a fajta értékelés egyértelműen kudarchoz vezetett. Ugyanakkor szervezeti szinten sokkal összehangoltabban kell, hogy mozogjon az MDF és a Fidesz. A kormányzásra csak akkor van esély, ha az egyébként szűk mozgásteret maximálisan kihasználja az egységes jobboldal. Ez elemi érdeke kell, hogy legyen a Fidesznek. Az már most is jól látszik, hogy az MDF önálló identitású, és nem hajlandó betagozódni a Fideszbe.

– Marad tehát a klasszikus jobboldali értékrend, a nemzet, család, egyház ideológiája, vagy ezen a szinten is változások lesznek? Esetleg amerikai jobboldali hagyományokat is beemelnek az ideológiai elemek közé?

– Ezen a területen én semmilyen változást nem várok, ezek klasszikus jobboldali értékek, és úgy látszik, hogy 

a gyakorlatban is megállják a helyüket. Példa erre a világ számos országa, ahol nemzeti, konzervatív erők kormányoznak. Ez az ideológia véleményem szerint, ha helyesen van értelmezve, sokkal szélesebb választói réteget vonz, mint amit az elmúlt választásokon ebből realizáltak. A néppárt fogalma és az ehhez tartozó gondolatvilág inkább a centrum felé való elmozdulást jelenti, mert választásokat csak a semlegesek megnyerésével tudnak a jobboldali erők nyerni. Az amerikai liberális eszmék megjelenése, azt hiszem, hogy nem új a Fidesz számára, hiszen eddig is ennek szellemében politizált. Európában minden konzervatív erők által alkotott pártban ezek az eszmék alaptézisek. Gondolok itt a szabadságjogok és az emberi jogok tiszteletére, illetve a kisebbségek védelmére. Ezt eddig is, a kormányzás alatt is maximálisan szem előtt tartotta a Fidesz.

– Sokat vár-e az alakulóban lévő néppárttól? Milyen új elemek jellemzik majd ennek a pártnak a választókkal folytatott kommunikációját?

– Új politikai hangnem és új politikai stratégia az, amit várok. Az eddigi, sokak által keménynek, kérlelhetetlennek tartott hangnemet fel kell, hogy váltsa egy szelektívebb, árnyaltabb, sokoldalúbb kommunikáció. Az eddigi, a saját tábor erősítését szolgáló kommunikáció helyett a semleges választók megszólításához kell megtalálni a hangnemet. Véleményem szerint ez a semleges bázis a választók harminc-negyven százalékát lefedi, ők sem jobbosnak, sem balosnak nem vallják magukat. Bebizonyosodott: lehet szenvedélyekkel saját tábort hergelni, de ez fölösleges, mert az úgyis mellettünk áll. Ugyanakkor újra kell a Kádár-korszakot a Fidesz politikusainak értékelni. Tudomásul kell venni, hogy nagyon sokan, így vagy úgy, de életben akartak maradni ebben a rendszerben, és nem hajlandók elviselni, ha mondjuk Rogán Antal lekommunistázza őket.

– Új párt, új vezetés, legalábbis ez így dukálna. Azonban a pletykák arról szólnak, hogy Orbán Viktor még centralizáltabb vezetést akar megvalósítani. Marad minden a régiben?

– Ne keltsünk hangulatot! Nézze meg az európai kereszténydemokrata pártokat, ezek élén mindig egy kiemelkedő vezető állt. Például Helmut Kohl vagy Margaret Thatcher. Orbán Viktor nem Torgyán József, és nem is ez alapján fog az új párt diktatórikus vezetést kialakítani. Ma Orbán Viktorról, ha szó esik, sokakban nyálelválasztás indul meg, és azt kiáltják, diktatúra. Szeretném leszögezni, hogy számomra ezek a megnyilvánulások a legnagyobb butaságok. Az alakuló néppárt alapszabálya semmiféle különleges személyi kultusz kialakítására nem ad lehetőséget. Ha valakinek kiemelkedő szerepe lesz, az egyéniségéből és karakteréből adódik, és Orbán Viktor személyisége ilyen. Minden ellenkező híresztelés számomra a rémhírkeltés kategóriájába tartozik.


Megújított szövetség

A Professzorok Batthyány Köre és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében "Kössünk Szövetséget" mottóval olyan embereket hívtak össze, akik szerepet kívánnak játszani a Fidesz – Magyar Polgári Párt bővítésében. Beszédet mondott az Orbán-kormány két minisztere és Schmitt Pál, valamint volt és jelenlegi MDF-es és kisgazda politikusok. Pálinkás József, a szervező Professzorok Batthyány Köre elnöke elmondta: a Fidesz bővítése Magyarország, a nemzet és a nemzeti oldal jövőjéről szóló széles kör? egyeztetést követően történik meg. Az Orbán-kormány oktatási minisztere rámutatott: nagy munkát vesz a vállára az, aki néppártot kíván alakítani Magyarországon – a Professzorok Batthyány Köre tagjai Orbán Viktort kérték erre. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!