hetilap

Hetek hetilap vásárlás
599: A magyarkód
Védd és vedd a magyar árut

2003. 02. 17.
Ökörség, nemzetvesztő, felelőtlen – értékelte Orbán Viktor minapi kijelentését Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója. A szakember azonban nem a volt miniszterelnök interjújából oly sokat idézett részre, nevezetesen a magyar munkahelyek védelméért indított akcióra gondolt, hanem Orbán következő mondatára, miszerint a gyárak és üzemek tulajdonosainak származását a következőkben kívánják kideríteni. 



Országértékelések

"Arra kérjük Magyarország minden polgárát, hogy ha vásárolni megy a boltba, és több termék közül választhat, akkor azt a terméket vegye le, amelynek a kódszáma 599-cel kezdődik. Ezeket a termékeket Magyarországon állították elő, vagyis magyar munka van benne. Tehát van egy mozgalom, amelynek az az összefoglaló neve, hogy »Védd a magyart, vedd a magyart«. Azt mondjuk, ne azt nézd, hogy külföldi tulajdonban van-e a cég vagy nem, úgysem tudod kideríteni, ez majd a következő lépés lesz – jelentette ki Orbán Viktor Fidesz-képviselő a Kossuth Rádió hétfői adásában. Leszámítva azt, hogy aki eleget akar tenni a felszólításnak, az mostantól fogva sem könyvet, sem újságot (se Magyar Nemzet, se Demokrata), sem szeletelt felvágottat, sem zöldséget, sem gyümölcsöt nem vásárolhat – hiszen mindezen termékek kódja nem 599-cel kezdődik –, igazából azt lenne érdekes tudni, mikor cseréli le egy jófajta Suzukira VW Golfját Orbán, hiszen utóbbiban nincs magyar munkaerő.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!