hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Maradhat-e a ravasz ?
Boros-dilemma az MDF-ben

2002. 09. 07.
Az MDF felszólította Boros Imrét, hogy hagyja el a párt parlamenti frakcióját, mivel úgy látták: Boros titkosszolgálati múltjáról a frakciónak tett nyilatkozata és a sajtóban megjelent nyilatkozatai között feloldhatatlan ellentétek vannak – nyilatkozta a Heteknek Herényi Károly országgyűlési képviselő, az MDF alelnöke. A volt miniszter a Magyar Távirati Irodának eljutatott közleménye szerint nem tesz eleget a felszólításnak. Így ügyében várhatóan a hétvégi frakcióülésen születik döntés.

Boros Imre, az Orbán-kormány volt PHARE-minisztere korábban frakciótársaival együtt írásban nyilatkozott arról, hogy "a BM III-as főcsoportfőnökségének egyetlen osztályával, munkatársával sem működött együtt; nem volt ügynök, munkatárs, titkos tiszt, informátor". Később egy napilapban ugyanakkor maga ismerte el, hogy a rendszerváltás előtt szigorúan titkos tisztként együttműködött az állambiztonságiakkal. A frakció fegyelmi bizottsága megindította a fegyelmi eljárást a képviselővel szemben, Dávid Ibolya pártelnök pedig úgy nyilatkozott, hogy Boros Imre elvesztette bizalmát.

"A felkínált távozással a frakcióból azért nem kívánok élni, mert ez egyetértésemet jelezné az MDF-elnökség határozatával és módszereivel" – fogalmazott az ügy kapcsán kiadott közleményében Boros. A képviselő azt szeretné, hogy a hétvégi kétnapos lakitelki frakcióülésen kerüljön sor személyes meghallgatására, majd ügyében tartsanak titkos szavazást. "Őszintén remélem, hogy a frakció tények alapján mérlegel, és nem érzelmek, személyes presztízs vezeti döntésüket". – áll Boros Imre közleményében.

A Hetek biztos forrásból úgy értesült, hogy az MDF-ben többen úgy gondolják, hogy Borost elég lenne fegyelmivel sújtani. A dilemmát az okozza, hogy hogyan lehet az antikommunista, "besúgóellenes" ideológiájú MDF erkölcsi tőkéjét megőrizni akkor, ha Boros marad.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!