hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elkészült az 1 -os lista

2002. 09. 15.
Nyilvánosságra hozta az APEH a 2001-es évben befizetett személyi jövedelemadó (szja) szabadon felhasználható 1+1 százalékos felajánlásainak adatait. Ennek keretében a 8,3 milliárd forintról rendelkező adózók közül körülbelül minden negyedik élt a kizárólag egyházak számára juttatható támogatás lehetőségével.

A 4,4 millió szja-bevallásra kötelezett adózó közül a tavalyihoz hasonlóan 1,4 millióan éltek azzal a lehetőséggel, hogy befizetett adójuk egy százalékát az általuk kiválasztott egyháznak, illetve további egy százalékát civil szervezetnek ajánlják fel. Az érvényes nyilatkozatok száma idén 2,1 millió darab volt, a felajánlott összeg 8,3 milliárd forint. Összesen 103 egyházi szervezetnek érkezett 539 ezer felajánlás 2,2 milliárd forint összegben. Az adóhivatal elnökhelyettese szerint a tavalyi évhez képest tapasztalható idei növekedés csupán a forint árfolyamváltozásával és az adóterheléssel függ össze, a nyilatkozatot tevők köre nem változott az elmúlt években. Ennek némiképp ellentmondanak az egyházaknál tapasztalható módosulások. Bár idén is a katolikus egyház vezeti a száz vallási közösséget tartalmazó listát, náluk 20 ezerrel kevesebb felajánlót találunk, és nincs ez másképp a református egyháznál sem. A tradicionális felekezetek közül egyedül az evangélikusok hozták a formájukat 33 ezer szimpatizánssal. Negyedik legnagyobbként ismét a Hit Gyülekezete szerepel, 7,5 százalékkal növelve tavalyi támogatottságát. A Magyarországi Jehova Tanúi Egyház és a baptisták megőrizték bázisukat, a Mazsihisz és a Krisna-tudatú Hívők pedig támogatói körük létszámához képest említést érdemlő növekedést értek el. Ezernél több felajánlás fölé idén is csak tizenhat közösség jutott, viszont most nem volt olyan, aki egyetlen adóforintot sem kapott.


A legtámogatottabb egyházak 2002-ben

Felajánlók száma (fő) Felajánlott összeg (Ft)

1. Magyar Katolikus Egyház 334 951 1 345 390 468 

2. Magyarországi Református Egyház 111 000 458 162 639

3. Magyarországi Evangélikus Egyház 33 160 151 720 406 

4. Hit Gyülekezete 9 905 26 739 002 

5. Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 6 426 54 186 569 

6. Magyarországi Jehova Tanúi Egyház 5 702 12 485 575 

7. Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége 5 094 23 549 903 

8. Magyarországi Baptista Egyház 3 983 16 388 522 

9. KDÖL Budapest, Tibeti Buddhista Közösség 2 284 12 701 215 

10. Magyarországi Unitárius Egyház 1 823 11 954 643

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!