hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy mondat kétszázötvenezer forint
Kövér László pere:

2002. 06. 23.
A bíróság elsőfokon negyedmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte Kövér Lászlót, mert "megélhetési romának" nevezte Horváth Aladárt, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét. A Fidesz országos választmányának elnöke korábban egy kampányrendezvényen jelentette ki a fentieket. 

"Ha azt akarjuk, hogy a cigányok tíz-tizenöt év múlva megerősödő csoporttudata, néptudata, nemzettudata arra épüljön, hogy mi vagyunk – a többségi magyarok – az ellenségeik; azt gondolják, hogy az ő nyomorúságos helyzetükért mi vagyunk a felelősek, akkor ne keressünk partnereket a cigányság körében, akkor hagyjuk a magyarországi cigányságot meghódíttatni a Horváth Aladár-féle gengszterek által" – szó szerint így hangzott az a mondat, amely miatt a roma vezető becsületsértési pert indított Kövér László ellen.

Horváth Aladár szerint joggal lehet tartani attól, hogy a fentiek szorongást, félelmet keltenek az általa képviselt romák körében, és bemocskolják jogvédő tevékenységét, ezért egymillió forint nem vagyoni kártérítésre, egymillió forint közérdek? bírságra és nyilvános elégtételre perelte a fideszes politikust. A bíróság ugyanakkor csak a "megélhetési roma" jelzőt találta jogsértőnek. A gengszter kitétel miatt azért nem marasztalták el Kövért, mert – szólt az indoklás – nem konkrét bűncselekménnyel vádolta Horváthot a politikus. Kövér ügyvédje a tárgyaláson azzal érvelt, hogy a politikai közéletben nem ritkák a vitatott kijelentések, és ezt a stílust egy közszereplőnek el kell tudnia viselni. Horváthék érvelése szerint az általa képviselt romákat is megsértette Kövér, ezért nem lehet csak személyes támadásként értelmezni a kijelentést. Egyébként az eset után még a Fidesz-szövetséges Lungo Drom megyei elnöke is bocsánatkérésre szólította fel Kövért.

A bíróság negyedmillió forintos kártérítés megfizetésére kötelezte Kövért, továbbá arra, hogy az ítéletet saját költségén két napon belül jelentesse meg a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben. Horváth Aladár korábban kijelentette: a kártérítési összeget jótékony célra fogja fordítani. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!