hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Érthető frekvencia
Pánik a jobboldalon

2002. 04. 14.
Rút vétség lenne az igazság ellenében azt állítani, hogy a Fidesz beletörődött volna elsőfordulós választási kudarcába. A hírek szerint már vasárnap éjféltől beindult a vereség esetére legyártott forgatókönyvek megvalósítása: suttogó propaganda formájában a választók ijesztgetése a "komcsi rémmel" és a "sittesekkel", kör-SMS-ek, kör-e-mailek, csapatösszevonások a közszolgálati médiában, tömegdemonstrációk szervezése, a passzív választók elérésének kidolgozása, és még hosszan sorolhatnánk.



Orbán Viktor a TE-en. Erősen akar Fotó: Vörös Szilárd

A választás másnapján Pokorni Zoltán pártelnök és Deutsch Tamás sportminiszter magyarázta a bizonyítványt a sajtónak. "A várakozásokhoz képest szorosabb volt a küzdelem, amit a szocialisták győzelemnek neveznek, de jó esély van rá, hogy az emberek a második fordulóban megfordítsák ezt a halvány előnyt" – mondta Pokorni, és hogy az "embereknek" mekkora szerepük lehet a második fordulóban, azt is kifejtette, hogy a Fidesz nem pártokkal fog tárgyalni, hanem "az embereket próbálják meggyőzni". A pártelnök szerint országosan a Fidesz nyert, hiszen tizenkét megyében ők vitték a prímet, a szocialisták pedig csak nyolcban, plusz a főváros. Konklúziója: "A szocialisták az ország többségének akaratát fordították meg ezzel." Ki felelős tehát a polgári oldal kudarcáért? A budapesti MSZP-szavazók – véli az elnök. A MIÉP-re utalva elhangzott: "A magyar demokrácia erejét mutatja, hogy nem jutott be az országgyűlésbe egyetlen radikális párt sem." Azok ugye, akikkel az ellenzék "alaptalanul, álságosan, félelmet keltve, hazug módon" riogatta a polgárokat. "Büszkék lehetünk, hogy a magyar társadalom nem fogékony a szélsőséges nézetekre" – hagyta cserben Csurkáékat legfőbb szövetségesük elnöke.

Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese kedden este rendkívüli sajtótájékoztatón irányította rá a figyelmet egy speciális kampányfogásra, mely az első forduló másnapja óta folyamatosan SMS-ek és e-mailek formájában ölt testet az éter erre rendelt hullámain, és az oktatási intézményektől elkezdve a kis- és nagyvállalatokon át a számítógépes cégekig szinte mindenhová eljut, ahol monitor előtt ülnek a felhasználók. Az üzenetek közös jellemzője, hogy az "add tovább", vagy a "terjeszd" felszólító módú igelakokkal zárulnak. Egyik gyöngyszeme ezeknek történetesen a Miniszterelnöki Hivatalból indult hódító útjára, és a suttogó propaganda "régi, jól bevált módszerét" javasolja alkalmazni. A következő híreket kell terjeszteni – áll az elektronikus levélben, mely módszertani útmutatást is tartalmaz – az MSZP felemeli a gázárakat, gyógyszerárakat, az MSZP eladja a földet külföldieknek, megszünteti a lakáshitelt, diákhitelt, bevezeti a tandíjat. A híreket bizalmaskodva kell terjeszteni és főleg kokárda nélkül, mert úgy hatásosabb – írják. A levél szerzője minden kedves aktivistának lefekvés előtti önvizsgálatot javasol, "ne múljon el úgy nap, hogy nem alkalmaztuk a suttogó propaganda eszközét". 

Szerkesztőségünkben több ehhez hasonló levél is landolt. A Sziklatemplom plébánosának, Blanckstein Györgynek különösen hálás lehet a Fidesz. Imaláncra felhívó körlevele szerint a "választás tapasztalata nagypénteki állapot. Van-e hitünk, hogy lesz ebből még Húsvét?" A katolikus egyház képviselője úgy érzi, túlságosan könnyedén vették, hogy megnyerhetik a választást, ezért van szükség a "Sátán elleni imahadjárat elindítására". Neki köszönhető a szentendrei katolikus iskola tanulóinak szüleihez intézett levél is, melyben arról igyekszik meggyőzni őket, hogy egy esetleges szocialista győzelem esetén megvonják az iskolától a kiegészítő támogatást, ezért annak működése ellehetetlenül. A szocialisták amúgy is család- és egyházellenesek – állítja az "atya", nem így a Fidesz-kormány, amelyik hitet tett a család, az egyház és a nemzet mellett. Lényeg a lényeg: mindenki fogjon egy embert, aki az első fordulóban inkább otthon maradt, és menjenek el a Fideszre szavazni. 

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség ifjúsági szervezete szintén kör e-mailt dobott piacra. Elnökségi tagjuk óva int a kesergéstől, és helyette a következőket ajánlja: hordani a nemzeti szín? szalagot, vállalni véleményünket mások előtt, szabadidőben kampányolni, elő az érvrendszerrel, hallatni a hangunkat, ragasztani a plakátokat, osztani a cédulákat és az Igét! Zárszava egyszer?: "Magyarország egy Medgyessynél többet érdemel!"

A Miniszterelnöki Hivatal e-mail címéről szerdán további négy az "ő megy szavazni, és te?" kampányhoz hasonló plakátot küldött körbe a jól bevált úton, mely pár óra múlva sok ezer számítógépes dolgozót elért. A lényeg ugyanaz, csak itt éppen képileg: a Rákosi- és Kádár-éra folytatásaként láttatni a mai szocialistákat. 

A leplezett kapkodás jegyében újabb öngól repült a polgári jövőt hirdetők hálójába. Áder János, a parlament teljesen politikamentes és minden ideológiai tömörüléstől egyenlő távolságra elhelyezkedő elnöke bejelentette: a Kozma utcai börtön lakói a szocialistákra szavaztak, mivel az MSZP amnesztiát ígért nekik. Bár szocialista politikusok korábban már minden létező fórumon cáfolták az állítást, Áder vélhetően a vegytiszta demokratikus választásokért való aggódás jegyében érezte szükségét rámutatni: a bűnözők is az MSZP-t támogatják. Amellett, hogy törvényes úton elvileg nem juthatott hozzá a mozgóurnákba dobott borítékok tartalmához, még az is az öngólörömöt gazdagítja, hogy sem a szabadságvesztésüket töltők, sem a közügyek gyakorlásától eltiltottak nem szavazhatnak.

Orbán Budán nyitott újabb frontot a Testnevelési Egyetemen megrendezett választási gyűlésen kedden, ahol azt is bejelentette, hogy a hét végére nemzetgyűlésre várja el a választópolgárokat. Országunk miniszterelnöke végre szívéből beszélt, így a kivezényelt MIÉP-es szavazók és egyházi iskolák növendékei is megismerhették igazi arcát. A jobboldali médiában kétszázezerre dagadt tömeg inkább több tízezer lehetett. Viktor egy "nyugodt, komoly, visszafogott, következésképpen őszinte beszélgetésre" jött el szeretteihez, akik elhitték neki, hogy kormányváltás esetén veszélybe kerülne az elmúlt négy év munkája, az ingyenes oktatás, a diákhitel, a lakástámogatás, a közbiztonság, a drogkorlátozás, s a többi. Orbán szerint Magyarország minden polgárának tudnia kell, hogy egy MSZP-s kormány egyenlő a nagytőke és pénztőke kormányával. Utóbbi állítása a választások másnapján négy százalékot ugró értéktőzsdének szólt, és azoknak, akik ennek örülni merészeltek. 

Kovács László, az MSZP elnöke másnap sajtótájékoztatón utasította vissza Orbán vádjait, és olyan "hatalma elvesztésétől rettegő diktátorként" jellemezte a miniszterelnököt, aki "felelőtlenül, végérvényesen elszabadította az országot eddig is súlyosan megosztó gyűlöletet", valamint akiből Csurka szavait halljuk visszaköszönni. A pártelnök szerint bár a választók kiszavazták, mégis bent maradt a Parlamentben a MIÉP, ám mostantól Fidesznek hívják. Kovács úgy látja: az emberek többsége nemet mondott a haverok, rokonok, kollégiumi szobatársak szabad rablásának, és felszólította választóikat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, hanem bátran menjenek el szavazni 21-én is. Orbánt ugyanakkor arra figyelmeztette, hogy őrizze meg nyugalmát, és ne fenyegesse a demokráciát rémképeivel. Kovács bejelentette: sem a gáz, sem a gyógyszer árát nem növelik, bővítik a diákhitel adta lehetőségeket és 13. havi nyugdíjat kapnak a Fidesz által 52 milliárddal megrövidített nyugdíjasok. A szocialisták az ellen is tiltakoznak, hogy a Fidesz kampánycélokra használja fel a közszolgálati tévét és a Duna tv-t is, ahol vágatlanul sugározták, majd másnap megismételték a kormányfő TF-es kampánybeszédét, első forduló utáni értékelő beszédnek titulálva azt.


A hangnem vagy csak a hangerő változott? 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!