hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ördögi tűzeset
Tragédia Diósjenőn

2002. 02. 03.
Felgyújtotta magát és mozgáskorlátozott házastársát egy diósjenői asszony. Miután az udvaron ruhákból máglyát rakott, a tűzbe tolta tolókocsiban ülő férjét, majd ő is a lángok közé állt. A rendőrség elképzelése szerint a láthatóan labilis személyiség? asszony nem bírta feldolgozni, hogy évek óta éjjel dolgozott, nappal pedig sérült férjét kellett gondoznia.



Helikopterrel szállították kórházba a szerencsétlenül járt férfit Fotó: MTI

Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunknak elmondta: a negyvenkilenc éves asszony már több napja furcsán viselkedett, tűzben való megtisztulásról beszélt szomszédainak, álmában pedig – állítólag – felszólítást is kapott tettére. Ezt követően egyik délelőtt ruhákat hordott össze házuk udvarán, majd miután meggyújtotta azokat, férjét a lángok közé tolta, majd maga is a máglyára állt. A házaspár életét egy járókelő mentette meg, aki felfigyelt a mozgássérült férfi jajgatására, majd berontott a magas kerítéssel körülvett portára, és kimentette őket a lángokból. Érdekes, hogy mindketten súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedtek, az asszony azonban egyáltalán nem kiabált, és a mentők megérkezésekor is csak azt hajtogatta, hogy az "Atya" parancsára cselekedett. A takarítónőként dolgozó asszony évek óta éjjeli műszakot vállalt a váci kórházban, hogy nappal ápolhassa agyvérzés miatt lebénult és beszédhibássá vált férjét. 

Kaszás Ottó kérte, hogy az ügy mögött ne tételezzünk fel vallási fanatizmust. "Bár a szakértői vélemény még nem készült el, a hölgy szemmel láthatóan labilis személyiség? volt. Valószínűleg nem bírta feldolgozni azt a terhelést, amit a férje ápolása és eltartása jelentett" – mondta a rendőrségi szóvivő. Az ügyet jelenleg államigazgatási eljárás keretében vizsgálják, de amennyiben kiderül, hogy a férfi akarata ellenére került
a lángok közé, a rendőrség bűncselekmény miatt nyomozást indít.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!