Molnár Gyula bejelenti, hogy feljelentést tett Fotó: MTI
Szerintük a posta nem törekedett arra, hogy tulajdonosként a kft.-t konszolidálja. A feljelentésben leírtak szerint a különböző kölcsönök neki félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak. Az országgyűlési képviselők beadványa szerint ezek a különösen nagy vagy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette alapos gyanújaként minősíthetők. Molnár Gyula a sajtó képviselőinek elmondta, hogy az üggyel kapcsolatos kérdéseikre nem kaptak választ, ezért úgy döntöttek: nem várnak tovább, hanem megteszik feljelentésüket.
"A nyomozóhatóság megvizsgálja a feljelentésben leírtakat, majd dönt arról, hogy elrendeli vagy megtagadja a nyomozást, illetve, hogy van-e szükség feljelentéskiegészítés keretében további dokumentumokra" – nyilatkozta az MTI érdeklődésére Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője. A Népszabadság információi szerint a Defend olyan boszniai céggel társult, amelynek tulajdonosát háborús bűncselekményekkel gyanúsítják. Földi László, a Defend ügyvezetője a TV2 Jó estét Magyarország műsorában cáfolta az ellene és a cég ellen megfogalmazott vádakat.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »