hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elmaradt rehabilitáció

2001. 10. 14.
A Hit Gyülekezetének rehabilitációra van szüksége, az egyház a közszolgálati médiumok közvetítésével szeretne hiteles képet adni magáról, s egyben feloldani a vele szembeni előítéleteket – erről a közösség vezető lelkésze, Németh Sándor beszélt meghívott újságírók előtt.

Szavai szerint a gyülekezetet "megalázták" a pártállam idején, s a mai napig nem jelenhet meg a közszolgálati rádióban és televízióban, így "ki van rekesztve a közéletből". A közösség vezetője jelezte, hogy emiatt a napokban levélben fordultak a Magyar Rádió és a Magyar Televízió vezetéséhez. Németh Sándor a tűzszünet kifejezéssel jellemezte a gyülekezet és a politika jelenlegi viszonyát. Utalt arra: társadalmi feszültségekhez vezetett, hogy a gyülekezet a legutóbbi országgyűlési választások idején szervezett formában, egy párt oldalán részt vett a kopogtatócédulák gyűjtésében. A vezető lelkész hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben nem kívánnak pártügyekbe, a közvetlen pártpolitikába beavatkozni, önálló közéleti tényezőként próbálják értékrendjüket közvetíteni.

Az Egyesült Államok vasárnap kezdődött ellencsapása kapcsán Németh Sándor az iszlám terrorizmust a világ első számú közellenségének nevezte, és kiemelte: álláspontjuk szerint a rosszat, a gonoszt meg kell büntetni, s ha ez nem történne meg, az súlyos erkölcsi, szellemi válságot eredményezne. Beszámolt arról is, hogy a Hit Gyülekezete megkezdte a Biblia fordítását, s várhatóan a jövő év végére közzé teheti az Újszövetség mai nyelvezetű, közérthető változatát. Meglátásuk szerint erre azért is szükség van, mert az 1975-ös protestáns fordítás néhol ateista megközelítésű.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!