hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Irányított lapjárás a Malév gépein
Ne mélyedjünk bele a témába

2001. 09. 23.
Szeptember elejétől a Magyar Nemzet és a Heti Válasz lapszámait kötelesek felülre tenni a Malév légiutas-kísérői a fedélzeti újságoskocsikon. A Malév szóvivője szerint szó sincs politikai akaratról, egyszerűen csak az utasok ízlése szerinti sorrendbe rakták a fedélzeten ingyenesen kapható kilenc napi- és négy hetilapot. Az ügy érdekessége, hogy a fedélzeten egykor szintén kapható – és igen kedvelt – Heteket két éve azzal az indokkal "dobta vissza" a Malév, hogy megszűnik a fedélzeti lapkínálat.

A Népszabadság információi szerint egy szeptember 5-én kelt osztályvezetői utasítás értelmében a Malév-gépeken az ingyen kínált napilapoknak fentről lefelé a következő sorrendben kell elhelyezkedni az újságoskocsin: Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava, Blikk, Színes Mai Nap, Nemzeti Sport, Világgazdaság. A hetilapok sorrendje a következő: Heti Válasz, Figyelő, HVG, 168 óra. A lapok egyébként úgy vannak elhelyezve, hogy mindegyikük fejléce látható legyen, a legfelső lapnak azonban nemcsak a fejléce, hanem címlapjának nagy része is látszik. Arra a kérdésünkre, hogy mi indokolta a sorrendbe állítást, Danks Emese elmondta: semmiképpen sem politikai akarat, egyszerűen csak rendet raktak az újságoskocsin, ahova addig a stewardessek saját ízlésük szerint, vagy éppen kupacokba rakták az újságokat. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a sorrendállításnál az utazók igényeit vették alapul. Kéthetes felmérést végeztek az utasok között, és a válaszok szerint a két legolvasottabb napilap a Népszabadság és a Magyar Nemzet. Kérdésünkre, hogy a kettő között mi döntötte el a sorrendet, és miért a kisebb példányszámú Magyar Nemzet került az előnyösebb helyre, a szóvivő így válaszolt: "Ennyire ne mélyedjünk bele a témába, mert ez nem vezet sehová." A hetilapok vonatkozásában Danks Emese a Heti Válasz favorizálását azzal indokolta, hogy ezt a lapot a Malév csak kísérleti jelleggel, néhány gépen kínálja. A szóvivő elmondta azt is, hogy a jövőben szűkíteni fogják az – igen költséges – fedélzeti lapkínálatot, és utalt rá, hogy más járatokon csupán két-három lapot kínálnak az utasoknak.

Érdekes, hogy a Hetek korábban szintén szerepelt – és igen kedvelt volt – a fedélzeten kínált hetilapok között, de 1999-ben a Malév visszamondta a rendelést. A döntést akkor azzal indokolták, hogy az ingyenes fedélzeti lapkínálat átkerül a repülőtér épületébe, egy kisebb standra, ahol lapunknak – sajnos – már nem lesz helye. Danks Emese arra a kérdésünkre, hogy mi volt a Hetek visszamondásának valódi oka, azzal válaszolt, hogy ő csak március óta dolgozik a Malévnál, korábbi dolgokról nem tud nyilatkozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!