hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Köd előtte, köd utána
Repülőgép-felújítási botrány

2001. 08. 27.
Szerdán lezajlott a Nemzetbiztonsági Bizottság első – lapzártánk után pedig a második – ülése a MIG vadászfelújítási tender körüli korrupciós gyanúsítgatások ügyében. A szerdai "állás" szerint a Fidesz politikusai a szocialistákat gyanítják a korrupció mögött, az MSZP-sek viszont Fidesz-kiszivárogtatást sejtenek az ügy hátterében. 



MIG-29-es vadászgép. Ki szerelhet? Fotó: USAF

Kosztolányi Dénes, a bizottság fideszes tagja a megbeszélés során kijelentette, hogy szerinte MSZP-közeli politikusok is vannak a háttérben, majd az ülésről távozva a sajtó munkatársai előtt elmondta, hogy a bizottsági ülésen is elhangzott: MSZP-sek érintettek lehetnek az ügyben – emlékezett vissza a Heteknek csütörtök este Tóth Károly, a bizottság szocialista tagja az ülés lényegéről. Szerinte ugyanis nem másról van szó, mint hogy az MSZP-t is mesterségesen bele akarják keverni az ügybe. 

"Én mondtam Dénesnek, hogy amikor ezt a szerződést aláírták 1999-ben, nem mi voltunk hatalmon" – elevenítette fel a történteket Tóth Károly, és nevetségesnek minősítette Kosztolányi módszerét. 

Tóth elmondása szerint Simicskó István, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter politikai államtitkára nem erősítette meg a Stop! internetes lap korrupciógyanújáról szóló állításait, hanem azt mondta: mindezt nem neki, hanem a katonai elhárításnak kell tudnia.

Kosztolányi Dénes a legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy egyértelműen és végérvényesen tisztázódjon: volt-e bármilyen valós alapja ezeknek a korrupciós híreszteléseknek. Másrészt ezekhez a hírekhez van-e valamilyen köze a szocialistáknak. A fideszes honatya lapunknak kifejtette: a MIG-ek felújítását az előző szocialista-szabaddemokrata kormányzás alatt, Keleti György honvédelmi minisztersége idején vetették fel, és akkor indult meg ez az eljárás. Majd 1998 óta a szocialisták minden rendelkezésükre álló politikai eszközzel a MIG-ek felújítását szorgalmazzák. Ráadásul a MIG-ek felújítására vállalkozó cég képviselője és vezető lobbistája egykori szocialista politikus, Fazakas Szabolcs volt ipari miniszter. 

Kosztolányi Dénes elmondta, hogy az ő javaslatára fogadta el a bizottság egyhangúan azt a határozatot, hogy a honvédelmi miniszternek és két "titkosszolgálati" főigazgatónak is meg kell jelennie. "Ha ők egybehangzóan ugyanazt fogják velünk közölni, akkor mi szeretnénk, ha határozat születne arról, hogy itt korrupció nem történt" – tette hozzá az ismert fideszes politikus. 

Kosztolányi Dénes szerint egyébként az MSZP-n belüli nézeteltérések is állhatnak az ügy mögött, ugyanis a szocialisták között van olyan, aki mindenáron ügyet akar kreálni, talán éppen azért, mert kimaradt Medgyessy Péter csapatából. Mások pedig azzal árulják el magukat, hogy ők voltak azok, akik a MIG-ek felújítása mellett kardoskodtak eddig. Tóth Károly szerint pedig a Fidesz akarhat valamiért megszabadulni Szabó János exkisgazda honvédelmi minisztertől, vagy ezzel az üggyel elterelni a figyelmet a Dunaferr–Orbán Győző-féle ügyekről, mindeközben pedig bele kívánják keverni az MSZP-t. Elemzők szerint nehezen értelmezhető, hogy mi zajlik. Vannak, akik lehetségesnek tartják, hogy a Fidesz élén álló politikusok tudják, hogy a HM vezetőjének korrupciójáról készült dokumentumok már "kimentek", ott lapulnak valakiknél, és ezért igyekeznek a korrupció elleni harc élére állni és – amennyire lehetséges – a nagy ellenfélre, a szocialistákra terelni a gyanút.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!