hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lezárult a Suzuki-ügy
Pert fontolgatnak a megalázott vezetők

2001. 03. 24.
Az ügyészség bizonyíték hiányában megszüntette a Magyar Suzuki Rt. vezetői ellen 1999 decemberében, egy névtelen feljelentés nyomán indított eljárást, így az ügy még bírósági szakaszba sem juthatott. Bár a rendőrség, sőt az ügyészség szerint is alapos a gyanú, hogy a cég három vezetője öt év alatt húszmillió forintot sikkasztott a részvénytársaságtól, ezt bizonyítani azonban nem tudta. A rendőrség nem ért egyet az ügyészség határozatával, a vád alól felmentett vezetők pedig kártérítési eljárás indítását fontolgatják.

Mint emlékezetes, közel egy éve hatalmas port vert fel három Suzuki-vezető ügye. Egyiküket megbilincselve vezették el a dolgozók és a tévékamerák szeme láttára, majd mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezték egy névtelen feljelentés nyomán. (Néhány nap múltán a Legfőbb Ügyészség felülbírálta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság – KEMRFK – döntését, és az érintettek szabadlábra kerültek.) Ezt követően a rendőrség szeptemberben tett vádemelési javaslatot az ügyészségnek, melyben bűnszövetségben elkövetett sikkasztással, magánokirat-hamisítással és számviteli fegyelem megsértésével vádolta az érintetteket. A rendőrség szerint Shinohara Akira vezérigazgató, Izsák György személyzeti vezérigazgató-helyettes és Némethy József főosztályvezető a használt Suzuki gépkocsik gyáron belüli értékesítésével öt év alatt mintegy 20 millió forintot sikkasztottak. A vádak kapcsán egyébként már akkor felmerült a kérdés: az évi tízmilliós nagyságrend? jövedelemmel rendelkező vezetők miért sikkasztottak volna öt év alatt ennyi pénzt, ráadásul hárman. 

A KEMRFK nem ért egyet az ügyészségi határozattal, ezért az ellen kifogással él, valamint sérelmezi, hogy az ügyészség vádemelési javaslatukra csak ennyi idő elmúltával válaszolt. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség álláspontja szerint az ügy a bonyolult jogi megítélése miatt húzódott el.

Csevár Antal, az érintett vezetők ügyvédje a Heteknek elmondta: fontolgatják, hogy a jó hírnév megsértése miatt kártérítési pert indítanak az állam ellen. Az ügyvéd szerint a Suzuki-ügyet rendkívül erőszakos, meggondolatlan hatósági eljárások, illetve törvénytelenségek jellemezték.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!