Szabó László Zsolt az Uborka cím? műsor bábjaival. Átirányították Fotó: Vörös Szilárd
A Magyar Rádió Közalapítvány 25 tagú kuratóriuma a héten ismét "kiszavazta" az intézmény elnökjelöltjét. Az első fordulóban kilenc igennel és tizenhat nemmel, a második fordulóban nyolc igen és tizenhét nem szavazattal döntöttek a kuratórium vezetősége által előterjesztett személy, Marinovich Endre ellen. A Szadai Károly elnökletével működő csonka kuratórium négytagú, kizárólag kormánypárti tagokból álló elnöksége várhatóan már a jövő héten dönt egy új pályázat kiírásáról.
A 2001. február 2-ai határidővel meghirdetett pályázatra hat érvényes jelentkezés érkezett, ebből a kuratóriumi elnökség egyet, Marinovich Endréét terjesztette a tagok elé. A jelölt közgazdász végzettség? egyetemi tanár, kandidátus, az Antall-kormány volt kabinetfőnöke, egyben PR-szakembere nem kifejezetten rádiós személyiség, mégis sokan bíztak benne. Az előzetes nyomozódások alapján biztos befutónak tűnt a rádió élére. "Marinovich Endre ért »politikául, diplomáciául«, és egy olyan integráló személyiség, aki össze tudja egyeztetni azokat a szellemi-politikai áramlatokat, amelyek most uralják a közéletet. Ebből a szempontból, úgy éreztük, hogy ő telitalálat" – nyilatkozta a Heteknek Benedek István Gábor, a jelölt egyik fő támogatója, aki a négy történelmi egyház képviseletével megbízott civil kurátor. A titkos szavazás eredményét sokan megdöbbenéssel fogadták. "Hogy fordult meg a dolog, nem tudom. Tegnapelőtt még a személyes találkozók tükrében fényes befutónak tűnt" – mondta Benedek István.
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége tavaly július 3-i ülésén döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg Hajdú István elnök mandátumát, és új pályázatot ír ki az elnöki tisztségre. Tizenegyen nyújtottak be pályázatot akkor, a csonka kuratórium a Kossuth Rádió adófőszerkesztőjét, a miniszterelnöki interjúk egyik készítőjét, Kondor Katalint jelölte az elnöki posztra, a civil kurátorok ellenállása miatt azonban a törekvés meghiúsult, a tisztség betöltetlen maradt. Újabb pályázat kiírása következett, melyen huszonegyen aspiráltak az elnöki tisztségre.
"Marinovich Endrét tisztességes embernek tartom, de mint kívülről jött pályázó nem minden tekintetben volt számomra meggyőző. Nem szeretnénk, ha a rádiót is kifosztanák és az az MTV sorsára jutna, márpedig a kormányzati nyomulás következtében ez nagyon is elképzelhető lehetőség" – fogalmazta meg fenntartásait lapunknak a 21 civil kurátor egyike. A civil kurátorok tagsága március végén lejár, az új elnököt már egy új kuratórium fogja majd megválasztani.