hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Demszky panasza

2000. 12. 16.
Orbán Viktor kormánya megalakulása óta Budapest-ellenes hadjáratot folytat, amelynek érdekében semmilyen eszköztől sem riad viszsza – jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester, az SZDSZ elnöke. 

"A kormány a költségvetés módosító javaslatainak elfogadásával, parlamenti szavazógépezete segítségével, évente 20 milliárd forinttól fosztja meg Budapestet, amely öszszeg nélkül a város szolgáltatásainak ellátása került veszélybe. 

Egy másik elfogadott módosítás értelmében a Fővárosi Önkormányzatot a Fővárosi Illetékhivatal által beszedett illetékbevételek csupán 30 százaléka illeti meg az eddig 50 százalék helyett. További adalék, hogy az országgyűlés nem fogadta el a személyi jövedelemadó helyben maradó mértékének 5 százalékról 10 százalékra való emelését. A 4-es metró építésével kapcsolatosan a főpolgármester kifejtette, hogy a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint az államnak közel 100 milliárd forint a tartozása, és ha az ítélet másodfokon jogerőre emelkedik, a főváros fizetési meghagyással, inkasszóval is érvényesítheti követelését. A kormányt újabb jogsértéssel vádolta, mivel kedden eltörölték a kincstári számlára benyújtott inkasszó lehető-ségét. Ezzel a kormány végrehajthatatlanná akarja tenni a független magyar bíróság ítéletét – jelentette ki Demszky. (MTI)

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!