hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csődben a HTC

2000. 09. 09.
A HTC (Hungarian Touroperator Company) utazásszervező iroda az elmúlt napok botrányát követően önfelszámolási kérelmet adott be a Fővárosi Bíróságra, amely az iratot a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságra továbbította, lévén az utóbbi illetékes az ügyben, hiszen a HTC ott volt bejegyezve. (A céget hétfőn már azonnali hatállyal törölték a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara – BKIK – nyilvántartásából.) Eközben a Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte a nyomozást annak kiderítésére, hogy történt-e bűncselekmény, és számítógépeket, valamint iratokat foglalt le az egymással szoros kapcsolatban lévő Jorgos Travel és a HTC irodáiban.

Mint ismeretes, a HTC tetemes (százmillió forintos) tartozása, illetve fizetésképtelensége
miatt a Pannon Airlines Légiközlekedési Kft. (PA) felfüggesztette járatait, így több
száz turista utazása hiúsult meg, illetve több mint ezer Görögországban,
Spanyolországban és Olaszországban rekedt nyaraló hazatérése vált bizonytalanná.
(Azóta a turisták egy részét több esetben a Malév segítségével hazaszállították.)
A PA légitársaság megrendeléseinek mintegy háromnegyedét a fenti utazásszervező
iroda adta. Érdekessége a dolognak, hogy a HTC tulajdonosa, Havas Tamás egyben a PA-nak
is 50 százalékban tulajdonosa.

Azok a hoppon maradt utasok, akik már befizették a nyaralásukat, nem sok jót remélhetnek,
hiszen a Jorgos Travel – mint azt közleményében tudatta – nem szándékozik ("nem
tudja") visszafizetni az utak részvételi díját, és a felelősséget a HTC-re,
illetve a PA-ra hárítja. "A Jorgos jogilag nem tud felelősséget vállalni a Pannon
Airlines egyoldalú szerződésbontása miatt meghiúsult repülőutak elindításáért"
– írják közleményükben, amelyből az is kiderül, hogy a szerződéseket az utasok
a HTC-vel kötötték, de jutalék ellenében a Jorgos értékesítette azokat. Az ügy
további érdekessége, hogy a két cég ugyanazon tulajdonosok, jórészt a Szedleczky
család kezében van. (MTI – Hetek)    Fotó: Vörös Szilárd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!