hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Politizálást várnak a hívektől
Katolikus nagygyűlés Zánkán

2000. 07. 01.
"Nem kell szégyenkeznünk a helyi politikában való részvételünkért" – mondta Soltész Miklós, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti alelnöke a héten megrendezett zánkai katolikus ifjúsági tábor előadásán. Hölvényi György, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) szakértője, korábbi helyettes államtitkár úgy találta, hogy a katolikus növekedés titka is abban rejlik, hogy helyi szinten az egyháztagok milyen benyomást gyakorolnak a környezetükre. A rendezvényt többek között a Miniszterelnöki Hivatal és az ISM is támogatta.

Katolikus ifjúsági tábort rendeztek Zánkán, az ötnapos tábor mintegy 1300 résztvevője
a programok igen széles skálájáról választhatta ki a magának megfelelőt. A reggeli
szentmisék, és a napközbeni sportrendezvények mellett a fiatalok olyan előadásokat
is hallgathattak, mint az "Evangélizáljunk, de hogyan? – Tapasztalatok a Keko evangélizációs
iskola életéből", "Az értelmiség feladata", vagy például "Az isteni az
ikonográfiában". Aki kívánt, részt vehetett lelki beszélgetéseken, vagy akár a
"Folyamatos szentségimádás és remetenap" elnevezés? programon is.

A csütörtöki nap egyik központi programja a keresztény közéleti személyiségek
kerekasztalbeszélgetése volt. A Meszlényi László vezetésével folyó eszmecsere résztvevője
volt Hölvényi György a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram kuratóriumának elnöke, az
ISM szakértője, Rogán Antal Fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki tanácsadó,
Soltész Miklós, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti alelnöke, aki
egyben az új közlekedési miniszter kabinetfőnöke is, valamint Gyürk András Fideszes
országgyűlési képviselő.

A résztvevők már a beszélgetés elején megegyeztek abban, hogy a keresztény értékeket,
illetve egyházat politikai síkon igazán csak a jobboldal, vagyis a jelenlegi koalíció
tudja hitelesen képviselni. Ahogy Rogán Antal fogalmazott: "Vannak baloldali keresztény
politikusok is, de ők csak a nevükben keresztények, náluk a gyakorlatban a pártérdek
mindig erősebb, mint a személyes meggyőződésük." Arra a műsorvezetői kérdésre,
miszerint miért vannak csak "jobbos" keresztény politikusok, amikor az egyház társadalmi
üzenetének vannak baloldali elemei is, Gyürk András elmondta: "baloldaliként igen
nehéz a kereszténységet képviselni, hiszen az MSZP jogfolytonosságot vállalt az előző
rendszerrel". "Mennyit változott a Fidesz az elmúlt tíz évben?" – firtatta a következő
kérdés a pártnak a valláshoz, illetve a történelmi egyházakhoz fűződő váltakozó
viszonyát. Rogán Antal szerint 1990-ben a fiatal generáció előtt még nem volt nyilvánvaló,
hogy az egyház "mire képes", milyen értékeket képvisel, és képviselt – bár
csupán családi kereteken belül – még a szocializmus 40 éve alatt is. "Ez azonban
mára a társadalom és politika számára is kiderült" – mondta.

Gyürk András szerint pedig a Fidesz sohasem volt ateista párt, 90 és 94 között
azonban azok voltak túlsúlyban, akik nem a keresztény értékeket képviselték. Soltész
Miklós kissé más vizekre evezve arról szólt, hogy a Fidesz politikusai már a
rendszerváltás utáni négy évben is bölcsen nyilatkoztak egyházi kérdésekről,
hiszen az államosított egyházi ingatlanok visszaadásáról úgy vélekedtek, hogy a kárpótlást
nem kell elsietni, nehogy az egyházak túlságosan "megszedjék" magukat. A politikus
szerint ez az óvatósság azért is bizonyult hasznosnak, mivel a "visszakapott
rengeteg ingatlanhoz nincsenek eszközeink, sok egyházi intézményt nem is tudunk megtölteni".
Az ingatlanok kérdéséről Rogán Antal egyébként úgy vélekedett, hogy ma már nem
visszaszolgáltatásra, hanem az egyházi intézmények anyagi megalapozottságára kell a
hangsúlyt fektetni. A poltikikus szerint az egyházi intézményeknek támogatás és társadalmi
megítélés szintjén is egyenlővé kell válnia az állami intézményekkel.

A katolikus egyház aktív taglétszáma növelésének a kulcsát a politikusok az egyháztagok
személyes társadalmi és politikai szerepvállalásában látták.


Püspökök a Fidesznél

A Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöksége szerdán megbeszélést
folytatott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjaival
Budapesten – tudatta a párt sajtóosztálya közleményében, mely szerint a felek a
találkozón örömmel állapították meg, hogy az elmúlt két esztendőben a kormányprogramban
szereplő azon cél, miszerint az állam és az egyház szétválasztása helyett az együttműködés
megfelelő formáit kell keresni, sikeresnek bizonyult. "Köszönhető ez annak, hogy a
Fidesz – Magyar Polgári Párt által képviselt értékek általában egybeesnek
azokkal, amelyeket a Katolikus Egyház képvisel".

A Magyar Igazság és Élet Pártjának vezetősége bemutatkozó látogatást tett szerdán
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsánál – jelentette be Győri
Béla, a MIÉP szóvivője. Csurka István, a MIÉP elnöke elmondta, hogy a párt
kulcsmondata: "se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar" párt a Magyar Igazság
és Élet Pártja. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!