hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kiürült a parókia
Mi vagyunk a bűnösök

2000. 07. 15.
Nem mindennapos események játszódtak le csütörtökön a békéscsabai katolikus plébánián. A szálak közel hét évre nyúlnak vissza, amikor is Guliga György (ex)plébános sokat vitatott pénzügyletei miatt az egyházmegye kínos helyzetbe került. Az úgynevezett egyházkerületi bitangkasszák létére maga Guliga hívta fel az adóhatóságok figyelmét. Gyulay Endre, Szeged–Csanád egyházmegye püspöke akkor APEH-vizsgálatot kért maga ellen.



Elárverezték a plébánia zongoráját. Volt rá vevő    Fotó: H. S.

A Guliga pap által "összeterelt" adóssághalmazt a hitelezők követelésére
enyhíteni kellett. A plébánia ingóságainak elárverezésére a Legfelsőbb Bíróság
határozata alapján került sor. A végrehajtók kalapácsa alá került többek között
egy korábban szemétszállításra szolgáló IFA tehergépkocsi, amely háromszáz-ezer
forintért kelt el. A barokk Mária-kép százötvenötezer forintért talált gazdára. A
négyszázezer forint értékűnek becsült múlt századi bécsi zongora például csak
százezret ért valakinek.

Az árverésre került tárgyak kikiáltási összértéke négymillió forint volt, a
befolyt összeg mégis csak egymillió kettőszázezer forint lett. "Mélyen ár alatt
keltek el a dolgok, micsoda pazarlás!" – mondja a helyszínen egy egyházi személy.
A kalapács másik oldalán állók azonban nem így látták: megelégedetten távoztak.

Tibor, aki éppen a plébánia fénymásológépét tuszkolja autójába, még odaszól a
haverjának: "Ezért jöttem, megkaptam, most meg hazaviszem. Igaz, hogy ez egy régebbi
konstrukció, de húszezret megért." A számítógép "nyertese" egy fiatalember,
aki sietve távozik, neki még néhány szóra sincs ideje. A zongora tulajdonosa egy
kicsit fanyalog a hiányosságok láttán, de azért inkább nem panaszkodik: "Ez nem éppen
olyan, mint amilyet meghirdettek, de azért elégedett vagyok, jó vásárt csináltam.
Eredetileg nem ezt szerettem volna, hanem a barokk kori Mária-képet, de arról
lemaradtam" – nyilatkozza a tévének egy szarvasi ügyvéd.

A jelenlegi plébános, aki végignézte a szerencsések cipekedéseit, nagy ritkán kínos,
30 százalékos mosolyra húzta a száját, tudniillik a tárgyak többségükben mindössze
a kikiáltási ár egyharmadáért keltek el. A 43 milliós tartozás a befolyt összegből
aligha fedezhető, ezért az egyház Békés megyei ingatlanjai közül is kalapács alá
kerül néhány.

Kovács Péter plébános így nyilatkozott lapunknak: "A kifizetések iránya most
egyre inkább az árverezés útvonala, mert semmi ígéretem nincs arra, hogy ezt nekünk
valaki megelőlegezi." Nagy valószínűséggel gazdát cserél majd a főtéri
katolikus ház is, amely mindeddig iskolaként funkcionált.

"Mi vagyunk a bűnösök, tehát mi kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, azt csinálnak
velünk gyakorlatilag, amit akarnak" – mondja elkeseredetten Kovács. A végrehajtó
felértékelte még a hittantermet a hozzá tartozó garázzsal, udvarrésszel és bekötő
utakkal, valamint a caritas pincerészt, ahol – tudtuk meg a plébánostól – öt-hatszáz
rászorulót látnak el. "Ettől azért még mi is nyomorultak vagyunk, de a nálunk is
nyomorultabbakon segítünk: ruhát, cipőt, konzervet kapnak, meg tisztálkodó szereket."


Kovács Péter realista, úgy gondolja, hogy "ha minden elúszik, akkor pontosan olyan
állapotban leszünk, mint az államosítás után, ezeket ugyanis mind kárpótlásban
kaptuk vissza". És noha a katolikus egyház országos költségveté-séhez képest ez
a negyvenegynéhány millió jelenéktelen mennyiség, Kovács szerint "jelen
pillanatban az egyház struktúrája nem engedi", hogy a püspökség a zsebébe nyúljon.

Az eset nem érte váratlanul a híveket. Mint azt a lelkipásztor elmondta: "Régóta
benne van a levegőben, nem döbbentek meg ezen annyira. De az egyház harminctagú képviselő
testülete úgy döntött, hogy nem adunk oda magunktól semmit; ha viszik, akkor vigyék."

Dr. Feldmáyer Péter, Guliga György védőügyvédje úgy véli: "Sajnálatos, hogy
erre sor került, és hogy az egyházmegye nem hajlandó végrehajtani a Legfelsőbb Bíróság
jogerős határozatát. Minden jogkövető állampolgárnak és jogi személynek – főleg
egy egyháznak – kötelessége önként végrehajtani a bíróság ítéleteit."

Gyulay Endre, Szeged–Csanád megyés püspöke ugyancsak higgadt józansággal veszi
tudomásul a büntetőeljárás által megírt forgatókönyvet, és az ítéletet igazságosnak
tartja. Kérdésünkre így summázta az ügy jelenlegi állását: "Szerintem az egyház
alapvető törvényét – a plébános mennyi pénzzel gazdálkodhat a püspök engedélye
nélkül – nem vette figyelembe, ezért adódtak ezek a nehézségek. A büntetőperrel
együtt az illető visszaéléseivel szemben azt kellett volna megvárni, hogy valóban az
egyházközség vagy a plébános a felelős." A püspök úgy látja, az eljárás
lefolytatása jótékony hatással fog bírni a magyarországi plébániákra és vezetőikre
is, hiszen – mint mondta – "meg kellett mutatni, hogy egy-egy ilyen visszaélés mit
jelenthet".

A folytatásban, Gyulay Endre szerint, a parókia valamennyi ingatlanjára ki fog terjedni
az árverés, a plébánia épületét kivéve; "még a virágoskertet és az udvart is
el fogják árverezni". A katolikus egyházfő nem emlékszik arra, hogy az elmúlt
hatvan évben történt-e hasonló eset egyházában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!