hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Félidős sikerjelentések
Miniszterek önértékelése

2000. 07. 15.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti félidős helyzetértékelése után nem érte váratlanul a közvéleményt az egyes szaktárcák hasonló "önvizsgálata", melynek végeredménye megegyezett a kormányfő álláspontjával, ami egy szóban összefoglalva: siker.



Dávid Ibolya válaszol az internetezők kérdéseire. Magyar online fórum
    Fotó: V. Sz.

Az országot sújtó természeti katasztrófák miatt elvont összegek dacára a tárca
teljesítette kitűzött feladatait – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter kétéves
munkájáról. Kiemelte: a kormányváltás óta folyamatosan javuló közbiztonság idén
tovább erősödött, hiszen kevesebb bűncselekmény történt az országban, a gépkocsilopások
száma is csökkent, és a hatóságok a korábbi évekhez képest több bűnelkövetőt
fogtak el. Újságírói kérdésre Pintér a rablások magas számarányát nevezte meg
akut problémaként, mely főleg Budapest területén növekedett az elmúlt fél évben.
A szervezett bűnözéssel szemben elért eredmények említésekor kiderült, hogy annak
szereplői vagy külföldön, vagy hazai fegyintézeteink valamelyikében tartózkodnak,
így ez gyakorlatilag megoldott kérdés.

A rendőrség sikeres működése ellenére a belügyminiszter személyi változásokat
tervez, melynek keretében augusztus végéig nyolc megye rendőrfőkapitánya és három
határőr-igazgatóság vezetője kényszerül majd helyének átadására.

Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere az MTI-nek adott exkluzív
nyilatkozatában szintén kiemelte, hogy a megnövekedett költségvetési támogatás
ellenére a tárcát érzékenyen érintette a tavaszi országos ár- és belvízhelyzet
miatt elvont több mint egymilliárd forint, amely a korábban megkezdett beruházások ütemét
lassította le. Az elmúlt két év eredményei alapján azonban állítja: jó döntés
volt a kormány részéről egy önálló kulturális tárca felállítása.

A NKÖM július közepén veszi át a Honvédelmi Minisztériumtól a Honvéd Együttest,
amelynek ez évi költségvetése mintegy 400 millió forint, és ettől az évtől a
Nemzeti Filharmonikus Zenekart is kiemelten támogatja. További terveik között szerepel
a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház egyesítése, az Erkel és a
Thália Színház átemelése a fővárostól, és tárgyalások folynak a Pénzügyminisztériummal
egy olyan koncepció kidolgozásáról, ahol az adótörvények módosításával el
lehetne érni a kortárs művészetek támogatásának ösztönzését is. A kultusztárca
hatáskörébe tartozó, az elmúlt két év politikai vonulatát sűrűn átszövő egyházi
és vallási kérdésekről, a tervezett törvénymódosításról nem esett szó.

A kormányprogramból az Igazságügyi Minisztériumra háruló feladatok kétharmada
teljesült a kormányzati ciklus félidejében – mondta Dávid Ibolya igazságügy-miniszter
a tárca kétéves tevékenységét értékelve, egyben örömét fejezte ki, hogy az
igazságügyi tárca is hozzájárulhatott a nemzeti megújuláshoz, a Szent István államalapításának
emlékéről és a Szent Koronáról, valamint a középületek fellobogózásáról szóló
törvények előkészítésével. A miniszter beszámolt arról, hogy folyik a korrupcióellenes
stratégia kidolgozása, melynek előterjesztése őszre várható. Szólt arról, hogy a
büntető törvénykönyv módosítása nyomán szigorúbb megítélés alá esnek a
gyerekek sérelmére, a fegyverrel és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, a
szervezett bűnözés elleni harcban pedig kizárták a büntetés felfüggesztésének,
illetve a feltételes szabadlábra helyezésnek lehetőségét a bűnszervezeti tagok esetében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!