hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Visszanyert tisztesség

2000. 04. 29.
Az állásából tavaly júliusban elbocsátott Kastyják János rendőr alezredes akár újból elfoglalhatná Kiskunhalas város rendőrkapitányi székét. A Munkaügyi Bíróság ítélete szerint ugyanis az exkapitányt jogellenesen bocsátották el állásából. Kastyják szerint az ítélet a jogbiztonság győzelme volt.

Kastyjáknak tavaly azért kellett távoznia, mert – a hivatalos indoklás szerint
– "több alkalommal alaptalanul vádolta a rendőrség vezetőségét, és a rendőri
hivatással összeegyeztethetetlenül politizált".

A kiskunhalasi rendőrkapitány 1998. októberi jelentésében egy helyi vállalkozó és
a politika zavaros összefonódására hívta fel felettesei figyelmét. Ezt követően
Kastyjákot három hónapra Kecskemétre vezényelték, majd visszatérése után nem
sokkal felmentették állásából.

A jelentés – ami arról szól, hogy egy büntetett előélet? vállalkozó miként támogatta
az egyik kormányzó párt választási kampányát – időközben a sajtóhoz került.

A bíróság az ítéletet az elbocsátás során elkövetett alaki hibákra alapozta. "Az
elbocsátás hatályon kívül helyezése óriási erkölcsi győzelem, de nem kívánok
élni a lehetőséggel, hogy újból rendőrkapitány legyek" – nyilatkozta a Heteknek
Kastyják János. Bár hivatalos értesítést az ítélet jogerőre emelkedéséről
Kastyják még nem kapott, a rendőrség jogtanácsosa jelezte neki, hogy nem
fellebbeznek. Az exkapitány a jogerőre emelkedés napjával közös megegyezéssel vonul
nyugállományba, valamint megkapja az elbocsátástól (tavaly augusztustól) elmaradt
munkabérét, illetve a továbbiakban jogosulttá válik a nyugdíjra. Az elbocsátás
mellett Kastyják ellen három ügyben is nyomozás folyt, amit a körülötte kirobbant
botrány után indítottak; ezek közül kettő bűncselekmény hiányában már befejeződött,
és a volt rendőr meg van győződve róla, hogy a harmadikban is ki fog derülni: nem követett
el bűncselekményt. A Munkaügyi Bíróság alaki hibákra hivatkozva helyezte hatályon
kívül a fegyelmi elbocsátást. Kastyják szerint azonban az általa Gergényi Péter
megyei rendőrfőkapitány ellen tett büntető feljelentés vizsgálata és az ezt követő
perek során az elbocsátás tartalmi kérdései is előtérbe fognak kerülni. Kastyják
szerint a vele szembeni eljárás során hivatali visszaélés és hamis tanúzás bűntettét
is elkövették. Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ügyészség Nyomozó
Hivatala folytatja a nyomozást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!